Facebook Instagram Youtube
Menü

A Rátgéber Akadémia minden kiemelt csapata országos döntős!

2017. április 12.
A Rátgéber Akadémia minden kiemelt csapata országos döntős! Hatalmas siker a kiemelt bajnokságokban: a Rátgéber Akadémia minden kadett és junior fiú és lány csapata országos döntőbe jutott.
„Filozófiám szerint az utánpótlásképzésben az eredményességet nem az érmek száma határozza meg, hanem az, hogy csapatainkból hány játékosból lesz profi, hányan szerepelnek majd az élvonalban, hányan lépnek pályára válogatott színekben. Ahhoz viszont, hogy valakiből játékos válhasson, szükség van rengeteg éles, kemény mérkőzésre, a döntőben pedig ilyen találkozók várnak csapatainkra az ország legjobb csapatai ellen. Ezért nagy sikernek tartom azt, hogy rajtunk kívül mindössze egyetlen akadémia büszkélkedhet azzal, hogy a két legidősebb utánpótlás-korosztályban, a junior és kadett kiemelt bajnokságban is a nyolcas döntőbe jutott fiú és lány csapata is. Ez visszajelzés arról, hogy a kenguru korosztálytól, valamint az előkészítőktől kezdve hogyan érik be a munkánk 16-18 éves korra. A döntőben szerepelni mindig hatalmas élmény a gyerekeknek, és bár mindenki minél jobban szeretne szerepelni, számomra a hangsúly mindig azon van, milyen a játékosok karaktere, milyen a csapat megmutatkozó jelleme a döntőben” – nyilatkozta Rátgéber László, az Akadémia vezetője. A Nemzeti Junior Leány Bajnokság döntője már lezajlott, a PEAC-PÉCS-csel közös csapat az alapszakaszt harmadik helyen zárta, míg a döntőben a hatodik helyen végzett. „Van olyan, hogy egy csapat éremesélyesként érkezik, de mégsem sikerül a dobogóra állnia, viszont a fordított eset is jellemző: egy év közben nem kiemelkedően teljesítő csapat is képes érmet szerezni a döntőben” – tette hozzá Rátgéber László.


A Rátgéber Akadémia junior fiú, valamint a kadett csapatai most harcolták ki a döntőbe jutást. Az U18-as fiú együttes Ivica Mavrenszki vezetésével az EYBL-ben és a nemzetközi Regionális Bajnokságban is kiválóan szerepelt, az éremesélyes együttes a bajnokság nagy részében a tabella második helyén állt, de sérülések által hátráltatva az ötödik helyen jutott be a legjobb nyolc csapat közé egy erőltetett menetben. „A döntőbe jutással elégedettek lehetünk, ismét az ország legjobb csapataival mérhetjük össze a tudásunkat. A döntőben pedig bármi megtörténhet, egy-egy labdán múlhat egy mérkőzés sorsa. A következő időszakban elég időnk lesz felkészülni, valamint sérültjeinknek felépülni, hogy újból teljes kerettel és játékra, győzelemre éhesen állhassunk ki a döntőben” – tette hozzá a vezetőedző. Az országos döntőt április 26-29. között rendezik Debrecenben.


Kadett fiú csapatunk az utolsó fordulóban harcolta ki az egyenes ági döntőbe jutást, a Szolnokot hazai pályán 85-80-ra legyőzve hatodikként kerültek a legjobbak közé. A szenzációs eredményhez hatalmas szerencse is kellett, mivel a mezőnyben a második helyezett mögött ötös holtverseny alakult ki, a pécsiek pedig jól jöttek ki a körbeverésbő. A döntőben akár az éremszerzésre is esélyük lehet. „Németh Károly, Rausch Gergő és Jágity Csaba kollégáim segítségével dolgozunk kilencedik hónapja azért, hogy ebben az évadban is mind csapatszinten, mind egyénileg a lehető legtöbbet fejlődjenek játékosaink. A kiemelt bajnokság nyugati csoportjában eleinte a tisztes részvétel és részsikerek jutottak nekünk, de a nemzetközi porondon, az EYBL-en való játék és annak tapasztalatai nagyon jól jöttek a bajnokság folytatásában. Komoly hátrányból indultunk, hiszen az egymás elleni eredményeket vittük magunkkal a középszakaszba, azaz 0-6 –ról indultunk neki a keleti oldal legjobb négy csapatának. Ez a szakasz minden várakozásunkat felülmúlta és az utolsó fordulóra utolértük a nagyon sűrű mezőnyt. Az utolsó mérkőzésünk tétje az volt, hogy győzelem esetén alanyi jogon beverekedjük magunkat a korosztály országos döntőjébe. Ezt is teljesítettük, így most már készülhetünk a nyolcas fináléra. Most már kimondott cél, hogy a terhet vállalva megcélozzuk a négy közé kerülést a május 11-én kezdődő országos döntőn” – mondta el Zalay Zoltán vezetőedző.


Kadett lány együttesünk két fordulóval a rájátszás vége előtt már biztosan döntős, az Adria Liga bronzérmes csapat jelenleg negyedik helyen áll a tabellán, várhatóan a 3-5. helyen kerül majd döntőbe. A csapatnak érezhetően nagyon jót fog tenni a másfél hónapos meccsszünet, a sérült kulcsjátékosok is visszatérhetnek, ütőképes, friss és meccsekre éhes gárda alakulhat a döntőre. „Nagyon örülünk, hogy bebiztosítottuk részvételünket az országos döntőben. Nagyon sűrű időszak van mögöttünk, rengeteg mérkőzést játszottunk az utóbbi időben, a bajnokság mellett az Adria Ligában is szerepeltünk. Most egy olyan periódus következik, amikor újra magunkra koncentrálhatunk, újra nagy hangsúlyt tudunk fektetni a funkcionális edzésekre, egyéni képzésekre, prehabilitációra. Reméljük, hogy sérültjeink is újra bevethetőek lesznek, és csapatként tudunk készülni az országos döntőre. A döntő olyan, mintha egy új bajnokságot kezdenénk, bármi lehetséges, bármelyik csapat képes lehet legyőzni bármelyiket” – zárta gondolatait Ninkovics Marija, a kadett lányok vezetőedzője. A Nemzeti Kadett Leány Döntőt május 25-28. között rendezik.

Kiemelt Kadett Fiú Bajnokság
2017.04.09. Pécs

Kosárlabda Akadémia Pécs - Szolnoki Sportcentrum/A 85-80 (25-19, 20-12, 25-19, 15-30)

Kosárlabda Akadémia Pécs: Vukas 23/6, Váits 22, Fekete 10, Balaskó 8, Tóth 6, Szentpáli 6/3, Vad 4, Borsos-, Hiezl-.

Kiemelt Kadett Leány Bajnokság

2017.04.05. Budapest

Vasas Akadémia/A - Kosárlabda Akadémia Pécs 79-35 (25-11, 15-5, 20-11, 19-8)

Kosárlabda Akadémia Pécs: Varga 9, Kovács 8, Vojinovic 7, Hegedüs 4, Nagy 4, Radonjic 3, Pucz-, Kaposi-, Wentzel H.-, Füzesi-.

2017.04.06. Kecskemét

Kecskeméti KA - Kosárlabda Akadémia Pécs 59-63 (16-14, 14-16, 18-15, 11-18)
Kosárlabda Akadémia Pécs: Hegedüs 17/3, Vojinovic 14, Kovács 12, Varga 12/3, Nagy 5, Pucz 3/3, Radonjic-.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx