Facebook Instagram Youtube
Menü

Final Fourban az EYBL-ben is!

2017. január 30.
Final Fourban az EYBL-ben is! A Megyeri Tigrisekkel közös csapatunk összesítésben hét győzelemmel és egy vereséggel bejutott a Central European Division négyes döntőjébe, egyben Európa legjobb 16 csapata közé!
Fantasztikus nemzetközi sikereket hozott a hétvége: Európa legrangosabb utánpótlás-versenysorozatában, a European Youth Basketball League második fordulójában a Megyeri Tigrisekkel közös csapatunk három győzelemmel és egy vereséggel bejutott a Central European Division négyes döntőjébe, egyben Európa legjobb 16 csapata közé!
A szegedi tornára hat játékosunk utazott Ivica Mavrenszkivel és Jágity Csabával, mindannyian kivették a részüket a csapat sikeréből. A rangos nemzetközi torna nyitónapján a csapat legyőzte észt ellenfelét 81-77-re, a győzelemhez játékosaink közül Aleksej Carev 25 ponttal, míg Godwin Omenaka 23 ponttal és 20 lepattanóval járult hozzá. A második, szombat reggeli találkozót a Lido di Roma Basket ellen 82-74-re elveszítette csapatunk, a pécsiek közül Omenaka ismét dupla-duplát ért el 21 ponttal és 16 lepattanóval, Kovacsics Ákos 12, Erdei Ádám pedig 10 pontot szerzett. A macedón Feniks ellen 68-81-es győzelem született, míg a házigazda SZEDEÁK-ot 84-74-re győzte le csapatunk.

A Rátgéber Akadémia két játékosa, Godwin Omenaka és Aleksej Carev is bekerült a torna All Star csapatába.

2017-01-27 14:00 Megyeri Tigrisek-TTU BA (észt) 81 : 77 (23 - 25 21 - 16 23 - 11 14 – 25)
Megyeri Tigrisek: Carev 25/6, Omenaka 23, Orgona 10, Kertész 9, Kovacsics 6, Karanfilovski 5, Erdei 2, Vukas 1, Neorcic-, Csontos-.

2017-01-28 09:30 Lido di Roma Basket (olasz)- Megyeri Tigrisek 82 : 74 (19 - 18 18 - 24 24 – 16 21 – 16)
Megyeri Tigrisek: Omenaka 21, Kovacsics 12, Kertész 11, Erdei 10, Carev 9/3, Orgona 9, Karanfilovski 2, Vukas-.

2017-01-28 19:30 KK Feniks 2010 (macedón)- Megyeri Tigrisek 68 : 81 (25 - 20 15 - 25 17 - 18 11 – 18)
Megyeri Tigrisek: Omenaka 26, Kovacsics 16/3, Vukas 13/9, Erdei 10, Orgona 9, Carev 5, Kertész 2, Micev-.

2017-01-29 19:00 Megyeri Tigrisek –Szedeák 84 : 74 (22 - 19 18 - 19 16 - 24 28 – 12)
Megyeri Tigrisek: Omenaka 19, Vukas 18/3, Kovacsics 16, Kertész 11/6, Erdei 8, Orgona 6, Micev 4, Carev 2, Kincses-, Tudja-.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx