Facebook Instagram Youtube
Menü

Hatalmas szív és küzdeni tudás: U12-es csapataink döntőznek a hétvégén

2015. május 21.
Hatalmas szív és küzdeni tudás: U12-es csapataink döntőznek a hétvégén Május 22-24-e között U12-es fiú csapatunk hazai pályán, a Gandhi Gimnázium Sportcsarnokában, a lányok pedig Budapesten játszanak Országos Gyermek Jamboree-t. Mindkét csapatunk a felsőházban, az ország legjobb nyolc együttese között lép pályára.
„U12-es fiú csapatunk egész évben nagyon kiegyensúlyozottan teljesített, a négyfordulós alapszakasz után a felsőházas szakaszt is megnyertük, így a legjobb nyolc csapat között versenyezhetünk a döntőben!” – mondta el Szentpáli Gergő, az U12-es fiúk vezetőedzője, aki nagyon büszke csapatára. „Az egész csapatra hatalmas szív és küzdeni tudás volt jellemző végig a szezon során, ez az, ami miatt idáig eljuthattunk. Biztos vagyok benne, hogy a döntőben is mindenki a maximumot fogja nyújtani a három nap során. Négy jó mérkőzést várok az Országos Jamboree-tól, ahol hazai pályán mutathatjuk meg, hogy hol tartunk jelenleg a munkában. Nagyon örülünk, hogy a Nemzeti Junior Fiú és Kadett Leány Döntő után ismét házigazdák lehetünk, ez nagy megtiszteltetés a Rátgéber Akadémia számára, és remélem, gyermek fiú csapatunk is hasonlóan szép eredménnyel zárja majd a tornát, mint a junior és kadett csapatunk. Gyertek sokan szurkolni a fiúknak!”


Bekk Zsanett U12-es leány csapatával Budapesten lép pályára az Országos Jamboree-n. „A mi régiónk előnye az volt a szezon során, hogy sok fiú csapattal mérkőzhettünk, ezért csapatom hozzászokott a keményebb és nagyobb iramú találkozókhoz. A lánycsapatok közül a Szekszárdot egyszer, a PVSK-t kétszer is sikerült legyőznünk, és úgy érzem, technikailag, taktikailag és csapatként is előrébb tudtunk lépni idén. Tavaly az Országos jamboree alsóházában küzdöttünk, idén viszont egyetlen pécsi csapatként jutottunk be a legjobb tizenhat csapat közé, és a felsőházban harcolhatunk minőségi csapatok ellen. Úgy gondolom, ilyen csapatokkal érdemes döntőt játszani, remélem, minél jobb és izgalmasabb mérkőzéseket játszunk majd!”


Országos Fiú Jamboree

Helyszín: Pécs, Gandhi Gimnázium Sportcsarnoka

B csoport
1. VÁSÁRHELYI RAKÉTÁK
2. KOSÁRLABDA AKADÉMIA PÉCS
3. ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
4. GKS-NYÍREGYHÁZA

Május 22. péntek

13.30 VÁSÁRHELYI RAKÉTÁK-KOSÁRLABDA AKADÉMIA PÉCS

Május 23. szombat
11.30 KOSÁRLABDA AKADÉMIA PÉCS-ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
19.00 GKS-NYÍREGYHÁZA-KOSÁRLABDA AKADÉMIA PÉCS

Május 24. vasárnap
9.00 4A-4B
10.30 3A-3B
12.00 2A-2B
13.30 1A-1B

Országos Leány Jamboree

Helyszín: Budapest

A csoport

1. KOSÁRLABDA AKADÉMIA PÉCS
2. ZICCER FEHÉRTIGRISEK
3. TÖRÖK SASOK
4. BAJAI NKK

Május 22. péntek

12.00 KOSÁRLABDA AKADÉMIA PÉCS-ZICCER FEHÉRTIGRISEK

Május 23. szombat

10.00 KOSÁRLABDA AKADÉMIA PÉCS-BAJAI NKK
14.30 TÖRÖK SASOK-KOSÁRLABDA AKADÉMIA PÉCS

Május 24. vasárnap

9.00 4A-4B
10.30 3A-3B
12.00 2A-2B
13.30 1A-1B

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx