Facebook Instagram Youtube
Menü

Hosszabbításos triplapárbajban maradtunk alul

2019. január 13.
Hosszabbításos triplapárbajban maradtunk alul Óriási izgalmak közepette, hosszabbításban szenvedett vereséget Akadémiánk junior csapata az U20-as EYBL 2. fordulójának utolsó játéknapján a svéd DjurgardenBasket ellen a Nemzeti Kosárlabda Akadémián.
A svéd DjurgardenBasket ellen játszotta le negyedik és egyben utolsó mérkőzését a Nemzeti Kosárlabda Akadémián a Rátgéber Akadémia együttese az U20-as EYBL 2. fordulójában. Végül hosszabbításban kikapott, de óriásit küzdött Ivica Mavrenski legénysége.

Nem indult jól a pécsiek számára a találkozó, a svédek szinte hibátlanul dobtak az első játékrész elején, és sajnos hamar 0-16-ot mutatott az eredményjelző. A második negyedtől viszont egy teljesen más arcát mutatta a hazai gárda: sokkal pontosabban és harcosabban játszva már a 13. percre szinte eltüntette – egy pontosra csökkentette – hátrányát Ivica Mavrenski legénysége.

A második félidőt óriási lendülettel kezdték a felek, és mindkét oldalon szép megoldásoknak tapsolhatott a közönség. Az utolsó negyed előtt hat egységgel vezetett a DjurgardenBasket, így a mieinknek kellett jobban rákapcsolni. Amit meg is tettek Herger Salamonék, ezzel rendkívül izgalmassá téve a végjátékot – többek között a korosztályos válogatott Fekete Dávid extra teljesítményének köszönhetően ( 28 szerzett pontja mellé összeszedett 13 lepattanót, valamint kiosztott 3 gólpasszt). A rendes játékidő végül 78-78-as döntetlenre végződött, így következhetett a hosszabbítás, amit sajnos ellenfelünk bírt jobban ideggel: A svédek 88-80 arányban végül megnyerték a találkozót. A mérkőzés rendkívül látványos triplaesőt hozott a palánk alatti kemény küzdelem mellett, a két csapat összesen 23-szor talált be a hárompontos vonalon túlról.

Óriási küzdelem volt, szép volt fiúk!


Rátgéber Akadémia–DjurgardenBasket 80-88 (13-25, 20-16 21-19, 24-18, 2-10)

Rátgéber Akadémia: Fekete 28/12, Scherer 14/6, Váits 9/3, Vukas 9/6, Herger 8, Borsos 6, Kelechi 2, Ugochukwu 2, Bálint 2.

Ivica Mavrenski: – Először is szeretnék gratulálni ellenfelünknek, megérdemelten nyertek. Nagyon álmosan és rosszul kezdtük a mérkőzést. Ezt követően hiába tudtunk fordítani, sajnos több helyzetben rossz döntést hoztunk, ami végül vereséget eredményezett. Viszont ez a torna egy remek tapasztalatszerzési lehetőség volt játékosaim számára. Sokat tanultunk a négy nap alatt, és a fejlődés szempontjából, csak ez számít.
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx