Facebook Instagram Youtube
Menü

Kitüntették Imreh Ajtonyt és Zalay Zoltánt

2014. szeptember 22.
Kitüntették Imreh Ajtonyt és Zalay Zoltánt Zalay Zoltán, a Rátgéber Kosárlabda Akadémia vezetőedzője és Imreh Ajtony, az Akadémia leány vonalának vezetője kapta Pécs városának sportdíjait 2014-ben. Az elismeréseket Páva Zsolt polgármester adta át szeptember 19-én, pénteken.
A Pécsi Napok keretében megrendezett sportdélutánon Pécs város sportdíjait Akadémiánk két kiváló szakembere, Zalay Zoltán és Imreh Ajtony vehette át. Páva Zsolt polgármester kiemelte, hogy büszke Pécs sportolóira, és különösen fontosnak tartja a megfelelő utánpótlásképzést. Az ünnepélyes átadón beszélt a Nemzeti Kosárlabda Akadémiáról is. „Már átadták az előkészített terepet a Kosárlabda Akadémiánknak a Megyeri úton, ennek folytatásaként pedig meg fog épülni a Városi Sportközpont uszodával együtt. Ilyen módon egy nagyon korszerű, szép és méltó helyet tudunk találni a mostanra megöregedett sportcsarnokunk helyett az új sportközpontnak.” Páva zsolt emellett hozzátette: „Ennek a programnak nagyon fontos része az, hogy ne csak épületek legyenek, hanem a fiatalok sportoljanak ebben a városban, és a sportszeretet minél több fiatalnak a napi mozgással együtt örömforrás lehessen.


A Csonka Ferenc-díját Zalay Zoltán érdemelte ki, aki áldozatkész, értékalapú, fiatalok százait elérő, nevelői munkája elismeréseként jutalmazott a város.


Kiemelkedő sportolói és edzői tevékenysége elismeréseként Imreh Ajtonyt jutalmazták az Abay Nemes Oszkár-díjjal.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx