Facebook Instagram Youtube
Menü

Remek mentalitásának és munkabírásának köszönhetően a sérüléséből is gyorsan felépült március legjobbja, Kovács Nóra

2024. április 04.
Remek mentalitásának és munkabírásának köszönhetően a sérüléséből is gyorsan felépült március legjobbja, Kovács Nóra Akadémiánk U16-os és U15-ös csapatai mellett az MKOSZ Kiválasztó-Képző Program 2009-es leány korosztályának is meghatározó tagja, munkabírásának és szorgalmának köszönhetően egy rövid kényszerpihenőt követően is teljes erőbedobással tért vissza a pályára, a Vasas Akadémia/A elleni hazai találkozó sikeréhez például 28-as VAL-mutatóval és 20 ponttal járult hozzá Kovács Nóra, akit a szakvezetés „A hónap játékosa” címmel jutalmazott márciusban.

A tavaszi szünetben épp a 2009-es leány korosztály országos táborában vesz részt március hónap legjobbja, Kovács Nóra, aki hangsúlyozta, edzői nagyon sokat segítenek neki a fejlődésben, de sokat kell még tanulnia ahhoz, hogy igazán jó irányító váljon belőle.

-        Mindig hatalmas megtiszteltetés az ország legjobbjai között szerepelni, a lányokkal nagyon jóban vagyunk, mindenkivel megtaláltam a közös hangot, úgyhogy nagyon szeretek ide visszajárni. Szerintem a csapatból mindenki már fejben a jövő évi Európa-bajnokságra készül, így az edzéseken is mindenki úgy teljesít, hogy ezt tartja szem előtt, ahogy én is. Úgy érzem, nagyon sokat fejlődtem a dobás kiválasztásban, illetve a pick&roll-ban támadásban és védekezésben egyaránt, de még nagyon sokat kell tanulnom, hisz irányítóként nagyon meg kell fontolni minden döntést, hogy mikor lassítsam vagy akár gyorsítsam a játékot – fogalmazott Kovács Nóra, aki nemrég tért vissza térdsérüléséből.

-        Egy hónap kényszerpihenőn estem át, de szinte ugyanolyan jó formában tudtam visszatérni, amit a profi gyógytornászunknak köszönhetek. Nem olyan rég kezdődött el a kadett rájátszás, ahol érzem, hogy egyre több szerep hárul rám és egy kicsit másfajta is, mint az eggyel fiatalabb korosztályban. Mindent megteszek azért, hogy a kadett döntőben jól szerepeljünk – mondta játékosunk, aki rengeteget dolgozik azért, hogy csapatával a lehető legjobb helyen zárhassa a bajnokságot, emellett már a jövő évi Európa-bajnoksággal kapcsolatos feladatok is kitöltik a mindennapjait.

Edzői, Rátkainé Eördögh Edit és Meszler Balázs Nóri kiváló mentalitását és szorgalmát hangsúlyozták, kiemelték, hogy rohamos fejlődésének kulcsa a magas szintű munkabírása és az elvégzett kemény munkája.

-        Nagyon jó versenyző típus, mindig kész van arra, hogy a maximumot hozza ki magából és erre a korosztálya válogatottjánál is felfigyeltek. Rendszeres tagja a 2009-esek KKP-válogatottjának és ha ilyen alázatosan, tudatosan és keményen dolgozik továbbra is, akkor alapembere lehet a jövő évi U16-os Eb-re készülő csapatnak is – fogalmazott a játékosról Rátkainé Eördögh Edit.

A szezon elején még két csapatnál is számítottak Nóri játékára, ám a rájátszásra fontosabb feladatok hárulnak rá az idősebb, U16-os korosztálynál, ahol szintén nagyon elégedett vele edzője, Meszler Balázs.

-        Nóri egy rövidebb kényszerpihenő után tért vissza a csapathoz. Sok mindent elmond róla, hogy ez idő alatt is mennyi munkát elvégzett, hogy mihamarabb visszatérjen a pályára. Mivel mentalitása és munkabírása is nagyon jó és magas szinten van, ezért rohamosan fejlődik, egyre jobban sajátítja el az irányító poszt feladatkörét és az azzal járó felelősséget – mondta róla a szakember.

Sok szeretettel gratulálunk Nórinak és nagyon sok sikert kívánunk további pályafutásához!

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx