Facebook Instagram Youtube
Menü

Útjára indul a Nemzeti Kosárlabda Akadémia

2017. február 17.
Útjára indul a Nemzeti Kosárlabda Akadémia A héten Budapesten aláírták a Rátgéber Kosárlabda Akadémia szakmai bázisán nyugvó Nemzeti Kosárlabda Akadémia sportkomplexumának beruházási, kivitelezési munkálataira irányuló szerződést, így elkezdődhet Pécsett egy világszínvonalú, Európában is egyedülálló kosárlabda utánpótlásképző központ építése.
„A Magyar Nemzeti Sportközpontok (MNSK) arról tájékoztatott, hogy sikeres közbeszerzési eljárás végén az MNSK aláírta a kivitelező céggel a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia építéséről szóló szerződést – mondta az MTI-nek Rátgéber László, aki az elmúlt években minden követ megmozgatott azért, hogy elindulhasson az akadémia kivitelezése. – A beruházás hétfőn kezdődik, amikor a kivitelező átveszi a munkaterületet. Nehéz szavakba önteni, hogy milyen érzések dolgoznak most bennem! Nagyon köszönöm Magyarország kormányának ezt a pillanatot, életem legnagyobb sikerének tekintem ezt a lehetőséget, az eddigi munkásságom igazi elismerésének. Amekkora megtiszteltetés és öröm ez számomra, akkora feladat és felelősség is. Rendkívül felemelő érzés bemenni a pécsi Városi Sportcsarnokba, ahol a mennyezeten lógnak a csapataim által elért bajnoki címeknek, kupagyőzelmeknek, Euroliga-sikereknek emléket állító zászlók. Ez már sporttörténelem, örökkévalóság.”
Ahogy fogalmazott: sporttörténelmi jelentőségű a Nemzeti Kosárlabda Akadémia létrehozása is, a most elindult folyamat szerinte már visszafordíthatatlan, irreverzibilis.


„Ez az épület állni fog, a feladatunk pedig megtölteni tartalommal, hogy a világszínvonalú csarnokban az utánpótlásképzés is világszínvonalon működjön. Hálával tartozom a kormánynak, személyesen Orbán Viktor miniszterelnök úrnak. Büszke vagyok arra, hogy a tizennyolc Pécsnek megnyert aranyérem után Pécsre hozhattam a Nemzeti Kosárlabda Akadémiát. Biztos vagyok abban, hogy nem tévedtem ezzel, és a Rátgéber Akadémia életében is mérföldkövet jelent a beruházás: az eddig elvégzett szakmai munkánkra alapozva itt létre tudunk hozni egy Kiválósági Központot” – mondta Rátgéber László.
Hozzátette: a legkiválóbb kosárlabda szakemberekkel a legmagasabb szintű szakmai munkát szeretné folytatni, a legtehetségesebb játékosokkal dolgozni a legprofesszionálisabb edzésfeltételek mellett, a legmodernebb tudományos háttértámogatással és eszközparkkal, valamint infrastrukturális háttérrel.
„A kiváló körülmények sokakat elkényelmesítenek, de mi épp a középszerűség ellen harcolunk: a magyar válogatottnak nevelünk játékosokat, akik nemzetközi mezőnyben is megállják a helyüket. Ez a folyamat már elkezdődött a Rátgéber Akadémián, két neveltünk, a 17 éves Juhász Dorka és a 19 éves Pongó Marcell már az Európa-kupában is bizonyította tehetségét, többen pedig bemutatkoztak a magyar élvonalban” – mondta a szakember.
Mint megjegyezte, három ok miatt tudja, hogy Pécsen a helye a Nemzeti Kosárlabda Akadémiának:


„Életem legértékesebb és legnagyszerűbb harmadát itt töltöttem Pécsett, és azokra a szakmai és erkölcsi értékekre akarunk építeni, melyek akkor itt megvalósultak, a Rátgéber Kosárlabda Akadémián is ezt az irányvonalat követjük. Pécs Város Önkormányzata biztosította a telket a beruházáshoz, remélem, a Nemzeti Kosárlabda Akadémia megépülése komoly összefogást hoz majd, és munkánk kiemelt támogatást kap mind Pécs városa, mind a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége részéről. A harmadik fontos láncszem a Pécsi Tudományegyetem (PTE), hiszen tudományos háttér és anyagi támogatás nélkül nem működhet az akadémia és a pécsi kosárlabda. Nagyon bízom abban, hogy nemsokára aláírunk a PTE-vel egy olyan hosszú távú együttműködési megállapodást, amely mérföldkő lehet a kosárlabda utánpótlásképzésben, és hozzájárul ahhoz, hogy a jövő tehetségei előtt kosárlabda életpályamodell álljon.”
Az újvidéki születésű, 50 éves tréner kilencszer nyert bajnokságot és kupát a pécsi női csapattal, amelynek kispadján 1993-tól 2008-ig ült. Az Euroligában kétszer bronzérmes lett az együttessel. Ő az egyetlen kosárlabdatréner, aki magyar női és férfi szövetségi kapitányként is dolgozott, a női válogatottnak 1997 és 2004 között, majd 2008-2009-ben volt kapitánya, a férfi nemzeti együttes felkészülését pedig 2012-ben irányította. (MTI)


« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx