Facebook Instagram Youtube
Menü



« vissza a döntő oldalára

A BEAC kiért a napos oldalra, hetedik lett

A BEAC kiért a napos oldalra, hetedik lett Győzelemmel zárta döntős szereplését a BEAC-Újbuda KA A, amely négy ponttal bizonyult jobbnak a Zsíros Akadémiánál, így a hetedik helyen végzett.

Nagyon szoros mérkőzést vívott a hetedik helyért a két csapat. Az első negyed közepén Séllei triplája, majd duplája után került előnybe a BEAC, amely a folytatásban folyamatosan vezetett néhány ponttal. A Zsíros Akadémia hiába próbálkozott, nem tudott fordítani: a második negyedben Szeles kettesével feljött 27-26-ra, de többre nem futotta erejéből.

A nagyszünet után tovább zajlott az üldözőverseny. A BEAC-ban Gréts szórta a pontokat, s bár Fodor duplájával a 26. percben átvette a vezetést a Zsíros Akadémia (47-48), ellenfelének mindig volt válasza, így a játékrész végén 60-56-ra ismét a BEAC-nál volt az előny. Az utolsó felvonás elején aztán megint egyenlő lett az állás (60-60), mindkét csapat megtett mindent a győzelemért. A 38. percben aztán ismét meglépett a BEAC, Gréts két büntetőjével 76-68 lett az állás, s ez már elég volt a sikerhez: végül 78-74-re nyert a BEAC, s ezzel megszerezte a hetedik helyet.

 

BEAC-Újbuda KA A–Zsíros Akadémia Kőbánya A 78-74 (21-17, 21-22, 18-17, 18-18)

BEAC-Újbuda KA A: Séllei 12/3, Bíró, Németh 15/3, Szauter 16/9, Gréts 25/3. Csere: Dormán, Maschl 2, Havas, Szücs, Kókány 8/3. Vezetőedző: Csányi Zoltán. Zsíros Akadémia Kőbánya A: Szeles 10, Pelle 23/3, Fodor 9, Kálmán L. 2, Josepovits 13. Csere: Kerti 3/3, Pásztor 2, Zwick, Harsági 12/3. Vezetőedző: Sámuel Gergely.

 

Csányi Zoltán: – Végre a napos oldalon! Hatalmas szív, együtt gondolkodás, meg ilyenek… Nagyon örülünk!

Sámuel Gergely: – Két gyors csapat játszott egymással ezen a mérkőzésen, s a torna végéhez közeledve a kimerültséggel is meg kellett küzdeni. Mindvégig szoros volt a meccs, nem játszottunk rosszul, de a döntő pillanatokban alulmaradtunk. Gratulálok a BEAC csapatának a kitartó és eredményes játékához! Azt gondolom, az ország nyolcadik legjobb csapatának lenni számunkra nem kudarc, a döntőn az apróbb hibák miatt nem tudtunk feljebb lépni. Köszönöm a lányoknak, és kollégámnak, Tatár Istvánnak az áldozatos munkát, és köszönjük a szervezőknek ezt az élményt, amit itt kaptunk!



« vissza a döntő oldalára
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Emberi Erőforrások Minisztériuma


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2022 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx