Facebook Instagram Youtube
Menü

A BMKSZ idén is díjazta a sportág legjobbjait

2022. január 19.
A BMKSZ idén is díjazta a sportág legjobbjait A Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség (BMKSZ) által szervezett hagyományos szavazáson a Rátgéber Kosárlabda Akadémia több mint tucatnyi játékosa, edzője részesült elismerésben.

A különböző kategóriákban ezúttal is szavazás döntött arról, hogy ki legyen a legjobb – összesen 2155 voks érkezett be. A díjakat a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége főtitkára, Bodnár Péter, valamint Janovics László, a BMKSZ elnöke adta át.

– Megtisztelő számunkra, hogy ennyi edzőnk és sportolónk szerepelt a díjazottak között. Örömteli, hogy az utóbbi évekhez képest még növekedett is a száma azoknak, akik a Rátgéber Kosárlabda Akadémia képviseletében elismerésben részesültek – fogalmazott Akadémiánk szakmai igazgatóhelyettese, Zalay Zoltán a Baranya legjobbjai 2021 díjátadó kapcsán.

 

U14 leány játékos: Subotic Milka (Rátgéber Kosárlabda Akadémia)

Subotic Milka az elmúlt évben nagy fejlődésen ment keresztül, technikai palettája szép fokozatosan szélesedett. Ennek, és persze fizikumának köszönhetően a Rátgéber Akadémia serdülő csapatát egészen a bajnoki döntőig vezette, a kadett bajnokságban pedig a két évvel idősebbek között is megállta a helyét. Az U15-ös csapattal a B-döntő harmadik helyén végzett, az U14-es országos bajnokságban ezüstérmet szerzett, valamint rendszeresen tagja volt a korosztályos válogatottnak.

U16 leány játékos: Palásti Julianna (Rátgéber Kosárlabda Akadémia)

Palásti Julianna az országos kadett bajnokságban negyedik helyezést ért el a Rátgéber Akadémia csapatával, a junior bajnokságban bronzérmes lett. A kadett döntőn beválasztották az All Star csapatba. Oszlopos tagja volt a Challengerre készülő U16-os válogatottnak. Korosztályából fizikuma és kosárérzékenysége miatt is kiemelkedett. Sajnálatos sérülése óta minden szabadidejét a rehabilitációnak szenteli, keményen dolgozik a mielőbbi visszatérés érdekében.

U18 leány játékos: Nagy Réka (Rátgéber Kosárlabda Akadémia)

Nagy Réka a hagyományos, 5-5 elleni, és a 3x3-as kosárlabdában is nagyon eredményes évet zárt. Az NKA Pécs junior csapatával országos bajnoki bronzérmet szerzett, az U17-es 3x3-as válogatott tagjaként kilencedik helyen zárt az Európa-bajnokságon, a debreceni U18-as 3x3-s Világbajnokságon pedig bronzéremnek örülhetett! Réka nagyon kemény évet és hosszú, munkával teli nyarat tudhat a háta mögött. Védekezése, fizikalitása a sportág mindkét válfajában példaértékűnek bizonyul.

U14 fiú játékos: Teszárik Márton (Rátgéber Kosárlabda Akadémia)

Teszárik Márton a 2020/2021-es szezon előtt érkezett a Rátgéber Akadémiára, ahol egy erős csapatban rengeteget tudott fejlődni. Kiváló adottságokkal és rendkívüli ügyességgel rendelkezik, amit igen jól tudott kamatoztatni az idény során és a nyolcas döntőben egyaránt, ahol negyedik helyen végzett a csapata. Önmagáért beszélő eredmény, hogy bekerült a döntő All Star ötösébe, lényegében tehát az ország öt legjobb 2007-es születésű kosarasa közé. Emellett természetesen a korosztályos válogatottban is bizonyított.

U18 fiú játékos: Schmera Gergely (Rátgéber Kosárlabda Akadémia)

Schmera Gergely az egész szezon során rendkívül domináns teljesítményt nyújtott a palánkok alatt, mindezt egy évvel fiatalabbként. A bajnokság során végig a Rátgéber Akadémia csapatának vezére volt. Elhivatottsága, munkamorálja, győzni akarása példamutató lehet minden játékos számára. Hatalmas szerepe volt abban, hogy a junior csapat országos bajnoki címet szerzett, teljesítménye elismeréseként ráadásul ő lett a torna legértékesebb játékosa, MVP-je! Az ősszel Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány meghívta a felnőtt válogatott edzőtáborába, ami nagy lökést adhat neki a folytatást illetően.

U20 fiú játékos: Váits Olivér (Rátgéber Kosárlabda Akadémia)

Váits Olivér az egész szezonban a Rátgéber Akadémia U20-as csapatának egyik vezére volt. Nagy szerepe volt abban, hogy az együttes az NB I. B Piros csoportból beverekedte magát az országos döntőbe, ahol végül az ötödik helyen végzett. Munkamorálja kiemelkedő, remekül szolgálja ki csapattársait, ráadásul fontos láncszem a jó csapatkohézió fenntartásában. Az U20-as bajnokság mellett rendszeresen kap játéklehetőséget a felnőtt férfi csapatban, ahol szintén kiválóan megállja a helyét.

Női utánpótlás edző: Meszler Balázs (Rátgéber Kosárlabda Akadémia)

Meszler Balázs az NKA Pécs serdülő csapatával országos bajnoki ezüstérmet szerzett. Évek óta tagja a magyar U16-os válogatott edzői stábjának, a nyári European Challengers tornán a nemzeti csapattal harmadik helyezést ért el. Kollégáival együtt napi szinten rengeteg munkát végez, hogy fejlessze saját magát és az Akadémia játékosait.

Férfi utánpótlás edző: Sértő Ádám (Rátgéber Kosárlabda Akadémia)

Sértő Ádám Füzesi Jóska bácsinál kezdett kosárlabdázni a Pécsi Sportiskolában, játékospályafutása során az NB I. A csoportos szintig jutott. Az aktív játékot hamar abbahagyta, immár több mint hat éve a Rátgéber Akadémia utánpótlás edzője. Fokozatosan kapott egyre több feladatot, amit mindig lelkiismeretesen, nagy kedvvel lát el. Harmadik éve az U20-as csapat vezetőedzője, amellyel az elmúlt szezonban beverekedte magát a Piros csoportból az országos döntőbe, ahol a későbbi győztes Körmendet is legyőzve, egyetlen vereséggel az ötödik helyen végzett. Komoly edzői karrier áll előtte, biztosak lehetünk benne, hogy még sok ehhez hasonló, vagy még kiemelkedőbb eredményt fog elérni csapataival.

 

A Baranya Legjobbja különdíjak győztesei

Baranya megye felnőtt profi női játékosa: Kiss Virág (NKA Universitas PEAC)

Kiss Virág az NKA Universitas PEAC és a magyar válogatott kiváló centere. Az előző idényben robbanásszerű fejlődést mutatott a női kosárlabda élvonalában, miután Szekszárdról visszakerült Pécsre és itt tényleges játéklehetőséget tudott kiharcolni magának, és nagyon sokat dolgozott azért, hogy a legjobb legyen. Az edzőjétől kapott bizalmat és lehetőséget a pályán kiegyensúlyozott teljesítményével viszonozza, jelentős mértékben épül rá a pécsi csapat játéka. A magyar NB I. A csoportos bajnokság ranglistáiban is a TOP 5-ben szerepel Kiss Virág neve, a pontátlag mellett a lepattanó, a VAL-átlag és a játszott perc-átlag kategóriákban. Az NKA Universitas PEAC legjobbja volt az Európa Kupában, klubcsapatában történő fejlődése nemzetközi szinten is látható eredménnyel párosult. A magyar válogatottban is egyre több lehetőséghez jut, Pécsett mindent megadnak neki azért, hogy a jövőben a nemzeti csapatban is alapemberré váljon.

Baranya megye profi kosárlabda edzője: Csirke Ferenc (NKA Universitas PEAC)

Csirke Ferenc 2020 nyarától dolgozik az NKA Universitas PEAC vezetőedzőjeként, a pécsi kosárlabda kiemelkedő egyénisége volt játékosként és immár edzőként is. Az NKA Universitas PEAC-cal 2021 tavaszán a Magyar Kupa legjobb négy közé jutott, és az alapszakaszban ötödik lett, de sajnos a Covid helyzet nem engedte a megfelelő kifutást az elmúlt idényben. Az őszi periódusban a FIBA Európa Kupában és a magyar bajnokságban is kitűnő eredményeket ért el. A nemzetközi porondon a sikeres selejtező után bejutott a csoportkörbe csapatával, ahonnét két török és egy izraeli ellenféllel szemben továbbjutó helyen zártak. A magyar bajnokságban az élmezőnyhöz tartozik az NKA Universitas PEAC és jó esélyei vannak a legjobb négy közé jutásra. Csirke Ferenc mindig figyelmet fordít a fiatal tehetségek megismerésére, igyekszik kipróbálni, beépíteni, lehetőséget adni nekik, azzal együtt, hogy a csapata mind eredményesebb szereplésére törekszik. Nála a Rátgéber Akadémiáról kikerülő játékosok tovább fejlődhetnek, a legjobbak megkapják a lehetőséget a felnőtt mezőnyben is.

Baranya megye diáksportjáért díj: Farkas Ádám

Farkas Ádám a Hoboli általános iskola pedagógusa és a Nemzeti Kosárlabda Akadémia kihelyezett utánpótlás csapatának edzője. 2013-ban szerezte meg diplomáját a PTE TTK-n. Az első lehetőséget megragadva, a Dencsháza-Hobol összevont általános iskolában kezdte meg munkáját. Mentalitása és aktív életvitele hamar átragadt tanítványaira, egyre több diákolimpiai versenyre sikerült felkészülniük közösen. Az iskola diákjai közül sokan évről-évre 7-8 különböző sportágban is szerepelnek.  Kiemelendő, hogy a Magyar Diáksport Szövetség az iskola tanulói létszáma, valamint a diákolimpiai versenyeken való részvétel egymáshoz viszonyított arányai alapján, immáron harmadik alkalommal ismerte el munkáját országos kitüntetéssel, az „Egészségfejlesztő testmozgás és egészséges életmód” díjjal. Hobol az egyik legaktívabb általános iskola lett Magyarországon.

 

BMKSZ emlékplakett 2021.

Nagy Réka – a FIBA U18-as 3x3 VB-n 3. helyezett csapat tagja volt.

Kmézics Zorán – csapatával a junior fiú bajnokságban 1. helyezést ért el.

Komlódi Dénes – csapatával a junior fiú bajnokságban 1. helyezést ért el.

Meszlényi Róbert – a junior fiú bajnokságban 1. helyezést elért csapat tagja volt, emellett a régió legperspektivikusabb, legtöbbet fejlődött játékosa.

Árva-File Balázs – a kadett fiú bajnokság országos döntőjében bekerült az All Star ötösbe.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx