Facebook Instagram Youtube
Menü

A Barcelonával döntőzött serdülő fiú csapatunk a rangos spanyolországi nemzetközi tornán!

2022. november 02.
A Barcelonával döntőzött serdülő fiú csapatunk a rangos spanyolországi nemzetközi tornán! Felbecsülhetetlen szakmai értékekkel gazdagodott Akadémiánk annak köszönhetően, hogy két csapattal is részt vehetett a Spanyolországban, Lloret de Marban megrendezett színvonalas nemzetközi tornán. A serdülő fiúk a négy nap alatt négy nagyon hasznos mérkőzést játszottak, az ebben a korosztályban kiemelkedően erős együttessel rendelkező Barcelonával kétszer is összecsaptak – másodjára a torna döntőjében!

Az utóbbi évek szívós, fáradhatatlan munkájának köszönhetően Akadémiánk csapatai immár olyan nemzetközi tornákra kapnak rendszeresen meghívót, amelyeken az európai elit klubok szerepelnek. Ezúttal Spanyolországba, a Barcelonától nem messze fekvő tengerparti városba, Lloret de Marba utazhattak a serdülő fiúk és a kadett lányok: a Globasket Elite elnevezésű tornán többek között a Barca is részt vett.

A torna lebonyolításának, és persze az eredményeknek köszönhetően serdülő fiú csapatunk a négy nap alatt kétszer is megmérkőzhetett a gránátvörös-kékekkel! Ezeken a meccseken rengeteg tapasztalatot, hasznos szakmai információt szereztünk, játékosaink pedig olyan motivációt kaptak, amely biztosan sokáig hatni fog rájuk.

– Ez a spanyolországi torna előhozta a fiúk hibáit és erősségeit egyaránt – értékelte a látottakat Zalay Zoltán, Akadémiánk szakmai igazgatóhelyettese. – A megszerzett tapasztalatokat most ki kell elemezni, és gőzerővel neki kell állni a hibák, a lemaradások kijavításának, illetve a jó dolgaink megerősítésének. Hosszú távon nagyon sokat fogunk profitálni ebből a tornából. A csapatunknak nagy élmény volt az egész utazás, viszont most jönnek a dolgos hétköznapok, vissza kell rázódni a hazai menetrendbe, ugyanakkor a torna tanulságait nem szabad feledni!

A fiúk a Palamos elleni győzelemmel kezdték a tornát szombaton, vasárnap pedig nagyon sokáig méltó partnerei voltak a Barcelonának. Miután hétfőn legyőzték a Básquet Girona együttesét is, a keddi döntőben újra a világhírű katalán klub csapatával találkozhattak.

– Teljesült az, amiért jöttünk, sikerült nagyon hasznos mérkőzéseket játszanunk, más stílusú, de rendkívül jó kosárlabdát játszó spanyol csapatok ellen – fogalmazott csapatunk vezetőedzője, Moosz Milán. – Világossá vált, hogy agresszivitásban, küzdeni tudásban még van hova fejlődnünk! Nagyon nagy szerencse, hogy úgy alakult, hogy az ellen az FC Barcelona ellen mérkőzhettünk meg kétszer is, amelynek sokak szerint ebben a korosztályban most van az eddigi legjobb, legígéretesebb csapata. Rengeteget tanultunk ezekből a meccsekből. Az első találkozásunkkor méltó ellenfelek tudtunk lenni, a 27. percben 71-60 volt az állás, a döntőre azonban kijött a hatalmas terhelés miatti fáradtság, és itt már nem voltunk elég élesek. Elemezni fogjuk a lejátszott meccseinket a felvételek alapján, hiszen amit a Barcelona ellen jól csináltunk, az megér egy megerősítést, amiben pedig ők voltak jobbak, azokat a dolgokat el kell lesnünk tőlük!

A torna résztvevői, ellenfeleink mind elismerően beszéltek csapatunkról, az Akadémiánkon végzett szakmai munkáról. A Barcelona szakmai stábja kifejezetten örült annak, hogy két mérkőzést is játszhattak ellenünk, mert az elsőn igazi „tough game”-re, vagyis kemény meccsre, nagy csatára kényszerítettük őket, márpedig a fejlődés szempontjából nekik is az ilyen mérkőzések az értékesek, hasznosak.

A Globasket Elite torna végeredménye: 1. Barcelona, 2. NKA Pécs, 3. Básquet Girona, 4. CB Vilanova del Vallés, 5. Brose Baskets, 6. CB Palamós.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx