Facebook Instagram Youtube
Menü

A DEAC elleni nagy különbségű győzelemmel indították a kadett fiúk az országos döntőt!

2022. május 12.
A DEAC elleni nagy különbségű győzelemmel indították a kadett fiúk az országos döntőt! Kiválóan mutatkozott be kadett fiú csapatunk az Akadémiánkon zajló országos döntőn, hiszen az első csoportmeccsünkön 22 ponttal nyertünk a debreceni akadémisták ellen. Este jöhet a Sopron elleni csata!

Nagyon nehezen melegedett be mindkét csapat az országos döntő második mérkőzésén, talán kicsit izgultak a srácok. Bár a vezetést mi szereztük meg Balázs Barnabás duplájával, utána percekig nem találtunk a gyűrűbe – szerencsére ellenfelünk sem ontotta a pontokat. Az 5. percben 4-6 volt az állás, innentől kezdve aztán mindkét fél belelendült. Az első negyed második felétől már egyértelműen mi domináltunk, a mi akaratunk érvényesült, köszönhetően többek között Angyal Medárdnak, aki nagyon jól dolgozott a palánk alatt (dupla-duplával zárt a meccset: 11 pont, 11 lepattanó). A második felvonásban már kinyílt az olló a két csapat között, s bár meghatározó játékosunk, Lukácsi Gábor hamar begyűjtött négy faultot, emiatt alig lehetett a pályán, a többiek mindent megtettek a sikerért. Keményen letámadtuk a debrecenieket, ami láthatóan nem ízlett ellenfelünknek, Fonyó Botond pedig szórta a pontokat, így a nagyszünetben már 15 ponttal vezettünk (41-26).

Nagy hátránya ellenére sem adta fel egy pillanatra sem a DEAC a folytatásban. A harmadik negyed kiegyenlített csatát hozott, s bár a debreceniek mindent megpróbáltak, nem tudtak közelebb kerülni hozzánk. Nagyon fontos volt, hogy végig harcosak voltunk, ha kellett, vetődtünk a labdákért, s kiválóan szedtük a lepattanókat: míg mi 45-öt, ellenfelünk csak 24-et kaparintott meg, ráadásul 16 támadó lepattanót szereztünk! Mindez azt eredményezte, hogy az utolsó felvonás előtt gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés, amelyet végül 77-55-re nyertünk meg.

 

NKA Pécs A–DEAC KA A 77-55 (17-12, 24-14, 15-15, 21-14)

NKA Pécs A: Lukácsi 7, Szita, Fonyó 18/6, Balázs B. 12, Angyal 11. Csere: Pap 1, Emelieze 5, Teszárik 6/6, Mezőfi 4, Vajda 9/3, Mucha 2, Putsay 2. Vezetőedző: Bojan Salatic. DEAC KA A: Laluska 9/3, Sziegl 6, Váróczy 3/3, Hámornyik, Fekete-Gál 20/9. Csere: Szilágyi 2, Fekete 3, Csécsei 3, Varga F. 2, Antal E. 4, Balai 3/3, Mátyus. Vezetőedző: Bazsik Péter.

 

Bojan Salatic: – Mindig nagyon fontos egy csapatnak, hogyan sikerül egy tornán a nyitó mérkőzése. Javítanunk kell néhány dolgon támadásban az előttünk álló meccseken, és fent kell tartanunk ezt az energiát az egész sorozat alatt. A négynapos torna fizikailag nagyon megterhelő lesz, nehéz mérkőzések várnak ránk.

Bazsik Péter: – Úgy gondolom, jól kezdtük a mérkőzést, a második negyedben azonban volt egy hullámvölgyünk, amely során nagyobb különbség alakult ki, elsősorban az ellenfél támadólepattanói miatt. Megérdemelten nyert a Rátgéber Akadémia, gratulálok nekik!

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx