Facebook Instagram Youtube
Menü



« vissza a döntő oldalára

A DVTK Akadémia nyerte a nyitómérkőzést

A DVTK Akadémia nyerte a nyitómérkőzést Az U16-os Nemzeti Leány Kadett Bajnokság döntőjének első összecsapását játszotta egymással a DVTK Akadémia és a Zsíros Akadémia Kőbánya, amelyet a miskolciak magabiztosan, 59-51-re megnyertek.

Az első negyedben a DVTK Akadémia támadóbb kosárlabdája jutott jobban érvényre, öt pontos előnyükkel zárult az első tíz perc. A folytatásban fokozatosan tüntette el hátrányát a Zsíros Akadémia Kőbánya, a 13. percben 20-20-as állást mutatott az eredményjelző. A kiegyenlítettebb játékot hozó második negyedben fordított a remekül lepattanózó, jól küzdő fővárosi gárda, de a nagyszünet előtti utolsó két percben új lendületet vittek a pályára a piros-fehérek, így 33-24-es miskolci vezetéssel zárult a félidő.


Rá tudott tenni még egy lapáttal a DVTK, amely a harmadik negyed derekára már tizenöt ponttal járt előrébb (45-30). A miskolciak centere ellen nem találta az ellenszert a Zsíros Akadémia, Fárbás Eliza már 22 pontnál járt. A folytatásban hatékonyabban védekezett a sárga-fekete mezes kőbányai gárda, amely egy 7-2-es sorozattal faragni tudott hátrányán (47-37). A záró játékrészben tovább csökkent a különbség a két csapat között, de a fokozatosan fáradó Zsíros Akadémia ellen újítani tudott a DVTK (35. perc 57-45). Ekkorra már minden kérdés eldőlni látszott, ám egy kőbányai időkérés után közelebb zárkózott a végig küzdőképesen játszó Zsíros Akadémia, de 59-51-re a DVTK nyerte a nyitómérkőzést.

DVTK Akadémia – Zsíros Akadémia Kőbánya 59-51 (18-13, 15-11, 14-13, 12-14)
DVTK Akadémia: Kádas 7, Poczkodi 9, János 2, Albert 12, Fárbás Elziza 24/6. Csere: Márkusz -, Fárbás Emma 5/3, Kovács -, Deli -. Edző: Földi Attila
Zsíros Akadémia: Pelle 11, Fodor 9/3, Szeles 3, Kálmán 2, Josepovits 9. Csere: Harsági 8, Pásztor 6, Zwick 2, Kerti 1. Edző: Sámuel Gergely

Földi Attila: Izgultunk, kapkodtunk, de a legfontosabbat teljesítettük: hoztunk az első meccset.
Sámuel Gergely: Rengeteg energiát mozgósítottunk és példamutatóan küzdöttünk, de a fontos pillanatokban képtelenek voltunk gólt szerezni. Gratulálok a DVTK csapatának a megérdemelt győzelmükhöz.



« vissza a döntő oldalára
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Emberi Erőforrások Minisztériuma


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2022 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx