Facebook Instagram Youtube
Menü

A Honvéd kifogott rajtunk, de elődöntőt játszik junior fiú csapatunk!

2022. május 28.
A Honvéd kifogott rajtunk, de elődöntőt játszik junior fiú csapatunk! Nem tudott hibátlan maradni a csoportmeccsek során junior fiú csapatunk az országos döntőben, a Honvéd ugyanis jobbnak bizonyult, de két győzelemmel bejutottunk az elődöntőbe!

A Dávid Kornél KA és a házigazda DEAC KA legyőzése után arra készültünk, hogy a Honvédot is két vállra fektetjük, és hibátlan mérleggel masírozunk be az elődöntőbe. Nem kis meglepetésre a fővárosiak a második körben kikaptak a székesfehérvári együttestől, ami azt jelentette, hogy élet-halál meccsre készültek ellenünk.

Az első két negyed teljesen kiegyenlített, szoros csatát hozott. A mérkőzés elején ugyan megléptünk 10-3-ra, sőt, a 9. percben 24-14-re is vezettünk, de a Honvéd jól hajrázott, és végül visszajött mínusz kettőre (24-22). A második negyedben hol az egyik, hol a másik oldalon estek a pontok, ellenfelünk fordítani is tudott, de végül Meszlényi találataival a nagyszünetre visszavettük a vezetést (37-36).

A harmadik negyedet Merkl duplájával nyitottuk, de innentől kezdve a Honvéd percei következtek. Ellenfelünk gyors egymásutánban négy hármast is bevágott, mi viszont sorra hagytuk ki a helyzeteket, aminek az lett az eredménye, hogy jelentős hátrányba kerültünk, az utolsó játékrész előtt 44-56-ot mutatott az eredményjelző. Innen pedig már nem tudtunk fordítani. Bár a negyedik negyed ismét szoros volt, végül 72-59-es vereséget szenvedtünk annak ellenére, hogy 20-12-re megnyertük a támadó lepattanók csatáját – sajnos rosszul céloztunk ezen a meccsen, 27 százalékkal dobtunk, amivel nem lehetett nyerni.

Csapatunkban Schmera Gergely dupla-duplázott a mérkőzésen, 11 pontja mellett 13 lepattanót szerzett.

Az A csoportban 2/1-es mérleggel a második helyen zártunk, ennek köszönhetően ma délután (14.00) a másik kvartettet három győzelemmel megnyerő Sopronnal találkozunk az elődöntőben.

 

NKA Pécs A–Budapesti Honvéd SE A 59-72 (24-22, 13-14, 7-20, 15-16)

NKA Pécs A: Meszlényi 13/3, Tomic 4, Merkl 8/3, Prodanovic 6/3, Schmera 11. Csere: Árva-File, Zalay B. 3/3, Kelemen 3, Korszunszkij 2, Boljos M. 4, Habling 2, Bor 3/3. Vezetőedző: Vladan Glavinic. Budapesti Honvéd SE A: Gyürk 8/3, Kiss B. 4, Boka-Magó 10/6, Gazdag 10, Hajdu 21/9. Csere: Csóti 3, Gyuricsek 3/3, Karda 8, Szendrei 5/3. Vezetőedző: Losonczy Dániel.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx