Facebook Instagram Youtube
Menü



« vissza a döntő oldalára

A Kecskemét játszhat majd az ötödik helyért

2022. május 14.
A Kecskemét játszhat majd az ötödik helyért Bár mindkét csapaton látszott a fáradtság, a Kecskemét bírta jobban a gyűrődést, s közel harminc ponttal győzött a ZTE ellen.

Az országos döntő harmadik napját a Kecskemét–ZTE mérkőzés nyitotta meg, s miután mindkét csapat számára ez volt már a negyedik meccs, bizony látszott a fiúkon a fáradtság. Lakosa Zsolt együttese azonban egyértelműen jobban bírta a gyűrődést, az első két negyedben alaposan megszórta ellenfelét. Elsősorban Mészáros Botond volt elemében, aki végül dupla-duplával zárt (24 pont és 10 lepattanó), de jól játszott Szemerédi Levente is, aki szintén dupla-duplázott (15 pont, 12 lepattanó). A nagyszünetben 16 ponttal vezettek a kecskemétiek, s ezzel gyakorlatilag el is döntötték a meccset (50-34).

A második félidőre visszaesett a tempó, sokkal több volt a hiba – fogytán volt az energia. De mivel ez mindkét oldalra igaz volt, a helyzet nem változott: a Kecskemét magabiztosan őrizte előnyét, és végül 85-58-as győzelmet aratott, így vasárnap az ötödik helyért léphet majd pályára, míg a ZTE a hetedikért küzdhet.

 

Kecskeméti KA A–Zalakerámia ZTE KK A 85-58 (27-19, 23-15, 16-13, 19-11)

Kecskeméti KA A: Veliczky 8/3, Szemerédi 15, Mészáros 24/9, Kertli 12/6, Fellegi 10. Csere: Lázár, Varga Cs. 2, Pettner 6, Nagy K. 2, Hajdú, Lédeczi, Rajnoha 6. Vezetőedző: Lakosa Zsolt. Zalakerámia ZTE KK A: Horváth M. 2, Gerencsér 10/3, Horváth Barnabás 16/3, Tóth B. 10/9, Török-Papp 17/3. Csere: Horváth Bálint, Tóth M., Jordán 3/3, Kustán. Vezetőedző: Bodrogi Csaba.

 

Lakosa Zsolt: – Az első félidőben színvonalas mérkőzést vívtunk, a Zalaegerszeg kitűnően dobott, és mi is szép támadásokat vezettünk. A harmadik negyedre elfogytak a csapatok, maradt a küzdelem. Négy „új” játékos is pályára lépett, nem is vallottak szégyent!

Bodrogi Csaba: – A huszonnégy óra alatt lejátszott három mérkőzés után gyorsan előjöttek a fáradtság jelei, ami a játék minden elemében meglátszódott. Ennek ellenére is mutattunk előrelépést a tornán. Nehéz alkalmazkodni egy ilyen fokú terheléshez mind fizikálisan, mind mentálisan. Csak remélni tudom, hogy profitálnak belőle a gyerekek. Gratulálunk a Kecskemét csapatának!



« vissza a döntő oldalára
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx