Facebook Instagram Youtube
Menü

A Stellazzurra Roma győzelmével fejeződött be az Akadémiánkon megrendezett nemzetközi torna

2022. szeptember 19.
A Stellazzurra Roma győzelmével fejeződött be az Akadémiánkon megrendezett nemzetközi torna Fantasztikus mérkőzéseket láthatott a közönség az Akadémiánkon megrendezett háromnapos U16-os fiú nemzetközi tornán, a 2022 International Gienger Hungária Preseason Tournamenten. A döntő az utolsó pillanatig izgalmas volt, végül a Stellazzurra Roma végzett az első helyen. A lelátón többek között korábbi világ- és Európa-bajnok jugoszláv klasszis is helyet foglalt!

A kontinens elitje randevúzott három napig nálunk, a Nemzeti Kosárlabda Akadémián: az U16-os fiúk számára megrendezett nemzetközi tornára elfogadta Rátgéber László meghívását a világhírű spanyol klub, a Barcelona, valamint két kiváló olasz együttes, a Stellazzurra Roma és az Orange1 Bassano. A résztvevő csapatok edzői, vezetői le voltak nyűgözve a látottaktól, tapasztaltaktól, jó volt hallani, hogyan beszélnek a létesítményről, a körülményekről.

– Amióta megérkeztünk, csak tátom a számat, mert én még ilyen káprázatos létesítményt nem láttam Európában, mint amilyenekben játszhatnak és edzhetnek a pécsi srácok és lányok – nyilatkozta például az Indexnek a Barcelona edzője, Álex Teres, aki, mondanunk sem kell, azért megfordult már Európa top klubjainak otthonában. – Őszintén szólva, nem voltam erre felkészülve, hiszen Magyarországnak nem voltak kiemelkedő eredményei a legprofesszionálisabb csapatsportokban, a futballban és a kosárlabdában az utóbbi évtizedekben, de ismétlem, amit itt láttam, az lenyűgözött!

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Vlado Scepanovic, a montenegrói születésű korábbi kiváló jugoszláv kosárlabdázó, aki a jugoszláv válogatottal 1998-ban világbajnoki aranyérmet szerzett Görögországban (a döntőben 64-62-re verték az oroszokat), valamint a 2001-es törökországi Európa-bajnokságon szintén a dobogó tetejére állhatott.

– Fenomenális ez a létesítmény, és a legmagasabb színvonalat képviseli ez a torna is! Nagyon tetszett, amit a magyar akadémistáktól láttam a pályán, jó kosárlabdát játszanak, de fizikálisan jobbak voltak az ellenfelek – fogalmazott készségesen Vlado Scepanovic, aki a fia, Vuk játékát figyelte a lelátón. Nos, az alma nem esett messze a fájától, hiszen a Stellazzurra játékosát választották csapata legjobbjának, nem mellesleg a rómaiak nyerték meg a tornát, a győzelemhez pedig Vuk 14 pontot tett hozzá a Barcelona elleni döntőben.

A tornán kitett magáért U16-os csapatunk: csak a későbbi győztes Stellazzurra tudott tíz pontnál nagyobb különbséggel nyerni ellenünk, a Barcelona és az Orange1 Bassano azonban az utolsó pillanatig lőtávolon belül maradt. Mindezt értékelte a közönség is, a Barca elleni pénteki mérkőzésenkön például fantasztikus volt a hangulat, tele volt a csarnok lelátója, ami éreztette is a hatását – nem sok hiányzott egy világraszóló eredményhez!

– Gratulálok mindenkinek, akinek volt abban szerepe, hogy ilyen csapatokat ide lehetett csábítani! – mondta a lelátón helyet foglaló Váradi Kornél, az U18-as fiú válogatott szövetségi edzője. – Ez jelzi, hogy a Nemzeti Kosárlabda Akadémia milyen presztízst vívott ki magának Európában az utóbbi években. A magyar kosárlabda számára rendkívül fontosak az ilyen tornák, hiszen testközelből láthatjuk, merre tartanak, mit képviselnek a legjobbak. Az itt tapasztaltakat jól kell felhasználnunk!

A tornán ott volt a névadó szponzor, a Gienger Hungária igazgatóhelyettese, a korábbi kiváló pécsi labdarúgó, Réfi Gábor is. Sportoló, szponzor és lokálpatrióta szemmel is nézte a meccseket, s „mindhárommal” ugyanazt látta: nagyon elégedetten konstatálta, hogy egészen hihetetlen színvonalat hozott a Mecsekaljára ez az utánpótlás sportesemény.

Az eredményhirdetés után jó volt látni, hogy csak nem akart kiürülni a pálya, még hosszú ideig pezsgett a csarnok, ami nem csak annak volt köszönhető, hogy a pécsi Trüffel Cukrászda jóvoltából nagyon finom tortával tehették még édesebbé ezt a három napot a résztvevők. Látszott, hogy mindenki jó érzésekkel és elégedetten zárta a tornát, s utazott haza, ami azt jelenti, hogy szerte Európában jó hírét viszik majd Akadémiánknak és a teljes magyar kosárlabdának.

 

A torna eredményei.

Első nap: Orange1 Bassano–Barcelona 50-70, NKA Pécs–Stellazzurra Roma 55-73.

Második nap: FC Barcelona–NKA Pécs 79-70, Stellazzurra Roma–Orange1 Bassano 80-63.

Harmadik nap: Orange1 Bassano–NKA Pécs 72-65, Barcelona–Stellazzurra Roma 71-74.

A végeredmény: 1. Stellazzurra Roma, 2. Barcelona, 3. Orange1 Bassano, 4. NKA Pécs.

A torna All Star ötöse: Kiss Keve Botond (NKA Pécs), Amadou Coulibaly (Orange1 Bassano), Joan Onoaruma (Barcelona), Giovanni Granai (Stellazzurra Roma), Junior Kemm (Stellazzurra Roma).

A csapatok legjobb játékosai: Mezőfi Márk (NKA Pécs), Francesco Carnevale (Orange1 Bassano), Pol Pena (Barcelona), Vuk Scepanovic (Stellazzurra Roma).

A döntő legértékesebb játékosa (MVP): Prince Lumena (Stellazzurra Roma).






« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Emberi Erőforrások Minisztériuma


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2022 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx