Facebook Instagram Youtube
Menü

A döntőben lett volna a helyünk a porecsi tornán

2023. április 10.
A döntőben lett volna a helyünk a porecsi tornán Nagyon hasznos mérkőzéseket játszott a Horvátországban, Porecsben megrendezett nemzetközi tornán U13-as fiú csapatunk, amely négyből három meccsét megnyerve a harmadik helyen végzett.

Nyolccsapatos tornára utaztak Porecsbe az U13-as fiúk, s a csoportkör nyitányán rögtön azzal a Crvena Zvezdával találkoztak, amelyet mindenki a legerősebb együttesnek tartott a mezőnyben – Akadémiánk gárdája mellett. A szerb együttes ezen a meccsen legyűrt minket, s végül meg is nyerte az Adria Basketball Youth Tournamentet, mi pedig úgy végeztünk a harmadik helyen, hogy a folytatásban mindhárom mérkőzésünkön simán győztünk.

– Nem volt szerencsénk a lebonyolítással, mert egy csoportba rakták a két legerősebb együttest, ráadásul rögtön a nyitányon összekerültünk a Zvezdával – fogalmazott vezetőedzőnk, Moosz Milán. – Miután a két csoport első helyezettjei döntőzhettek, a másodikak pedig a harmadik helyért játszhattak, hiába nyertük meg a két további csoportmeccsünket, nem kerülhettünk a fináléba, pedig nagyon kíváncsi lettem volna arra, hogy ott mire megyünk a szerbekkel. Jól jelzi az erőviszonyokat, hogy a későbbi ezüstérmes szlovén csapat, az Ajdas Lenart csak öt ponttal verte azt a Kecskemétet, amelyet mi közel negyvennel... Annak nagyon örültem a torna során, hogy a csapat meccsről meccsre egyre jobban játszott, javult a teljesítményünk: gyakorlatilag minden játékosnak voltak jó meccsei vagy jó periódusai, úgyhogy nagyon hasznos volt számunkra ez a négy mérkőzés. Azt is jó volt látni, hogy a két „vendégművész”, Halász Olivér és Radnóti Soma jól szerepelt, megállta a helyét a csapatunkban.

A torna All Star ötösébe beválasztották csapatunk játékosát, Csóti Zsombort, aki amellett, hogy hozta a tőle megszokott határozott, kemény védekezést, a pontszerzésben is jeleskedett a bronzmeccsen: négy kísérletből négy triplát dobott a Kecskemétnek!

Eredményeink. Csoportmérkőzések: NKA Pécs–Crvena Zvezda 32-46, NKA Pécs–Cedevita junior 118-28, NKA Pécs–Muraszombat 56-24. Bronzmeccs: NKA Pécs–Mercedes KA 70-32.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx