Facebook Instagram Youtube
Menü

A hatodik helyen zártuk a bajnokságot

2023. május 28.
A hatodik helyen zártuk a bajnokságot Nagy előnnyel indította az első negyedet a Csata DSE/B együttese a serdülő országos bajnokság döntőjében, ahol Akadémiánk együttesével lépett pályára az ötödik helyért. A második negyedben rendezte sorait a gárda vezetőedzője, Tálosi Gréta szépen irányította csapattásait, de ellenfelünk tudott újat mutatni, így a félidőre 10 pontos hátránnyal mehettünk. A harmadik játékrészben is igyekeztünk kapaszkodni a Csatára, de ekkor már 20 pontot is elérte a differencia, a Csata pedig megtartotta előnyét a találkozó végéig, így a hatodik helyen végeztünk a bajnokságban.

Rátkainé Eördögh Edit: - Először szeretnék gratulálni a saját csapatomnak, számunkra ez a hatodik hely nagyon értékes és nagyon örülünk neki. Szeretném megköszönni a stábomnak, másodedzőmnek, Füzesi Eszternek és az Akadémián dolgozóknak, nélkülük nem sikerült volna elérni ezt a szép eredményt. Jelen pillanatban ez a realitás, a négy nap alatt kihoztuk magunkból a maximumot. Természetesen gratulálok a Csata/B csapatának, és mi most megyünk drukkolni férfi felnőtt csapatunknak, hogy az ötödik meccsen kivívja az A-csoportba való feljutást. Hajrá, Rátgéber Akadémia! 

NKA Pécs/A - Csata DSE/B 58-71 (6-23, 20-13, 15-16, 17-19)

NKA Pécs/A: Mester Fruzsina 2, Kovács Nóra 9, Fekete Darina -, Nagy-Bán Rebeka 2, Novreczky Csenge 11/3. Csere: Nyikos Emma 2, Majorosi Hanna -, Tálosi Gréta 18, Horváth Danielle -, Kis Boglárka 7/3, Riegl Zsófia 7/3, Tóth Réka -.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx