Facebook Instagram Youtube
Menü

A házigazdák jobban akarták a győzelmet…

2022. március 01.
A házigazdák jobban akarták a győzelmet… Váratlan vereséget szenvedett a rájátszás Piros csoportjában junior fiú A csapatunk, amely a ZTE otthonában maradt alul.

Nagyon rosszul kezdték a mérkőzést a fiúk, a házigazdák az első negyedben tízpontos előnyre tettek szert. Sajnos a folytatásban sem tudtuk elkapni a ritmust, fegyelmezetlen és figyelmetlenek voltunk, ám ennek ellenére a harmadik negyed végén már csak ötpontos hátrányban voltunk (65-60). Lett volna tehát esélyünk arra, hogy fordítsunk, de a házigazdák ezen a napon jobban akarták a győzelmet, így végül 83-74-re kikaptunk.

Csapatunkban ketten is dupla-dupláztak a mérkőzésen, Meszlényi Róbert 26 pontot dobott és 13 lepattanót szerzett, Prodanovic Todor pedig 19 pontja mellett 10 lepattanót tett a közösbe.

Vladan Glavinic: – Nem érdemeltünk volna győzelmet, ilyen hozzáállással egyetlen idegenbeli mérkőzést sem tudunk megnyerni. Vendégként nagyon sok energiát kell a pályára vinni ahhoz, hogy jól tudjunk kosárlabdázni. A pályára lépett játékosaink csak nézték a kosárlabdát, ahelyett, hogy játszották volna… Gratulálunk a ZTE-nek a győzelemhez, és sok sikert kívánunk a folytatásra!

 

Zalakerámia ZTE KK–NKA Pécs A 83-74 (20-10, 24-27, 21-23, 18-14)

NKA Pécs A: Meszlényi 26/3, Merkl 14, Bor 2, Krkljes, Prodanovic 19/9. Csere: Antal D. 7, Tomic 4, Boljos M., Korszunszkij 2, Kelemen, Füzesi. Vezetőedző: Vladan Glavinic.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx