Facebook Instagram Youtube
Menü

A hónap játékosa: Laczkó Sára!

2021. november 10.
A hónap játékosa: Laczkó Sára! Akadémiánkon újabb megtisztelő címmel igyekszünk elismerni játékosaink teljesítményét, illetve ezzel is próbáljuk motiválni őket, hogy a jövőben is hasonlóan elhivatott, eredményes munkát végezzenek. „A hónap játékosa” elismerést – leány és fiú vonalon egyaránt – értelemszerűen az kaphatja meg a szakmai vezetők döntése alapján, aki az előző hónapban szorgalmával, eredményeivel, hozzáállásával, fejlődésével kiérdemelte.

Nagyon szerény, sosem panaszkodik, nem kell (és sosem kellett) noszogatni, mindig dolgozik becsülettel, nem mellesleg nagyon tehetséges – mondhatni, az edzők ilyen játékosról álmodnak. Akadémiánk kiválósága, Laczkó Sára még nem töltötte be a 17-et, vagyis  junior csapatunk húzóemberének kellene lennie, ám ennél már sokkal többet elért: sorra játssza a mérkőzéseket az NKA Universitas PEAC NB I. A-csoportos és amatőr NB I. Piros-csoportos együttesében is, vagyis a felnőtt mezőnyben. Sőt, néhány héttel ezelőtt a nemzetközi porondon, az Európa Kupában is bemutatkozott, a görög Lefkadasz elleni selejtező párharc hazai visszavágóján nagyon bátor játékkal rukkolt elő, és megdobta első EK-pontjait (7-ig jutott)! Irányítónkra természetesen a korosztályos válogatottban is számítanak, a legutóbbi három napban az U18-as csapat Miskolcon megtartott edzőtáborán vett részt. Biztosak vagyunk benne, hogy a következő években nagyon sok örömet fog szerezni a pécsi szurkolóknak. Kívánjuk, hogy váltsd valóra az álmaid, Sári!


Hartung Anita (szakmai igazgató-helyettes): „Sári évek óta meghatározó egyénisége nem csak az akadémiának, de a korosztályos magyar válogatottnak is. Idén az utolsó évét tölti az utánpótlás kosárlabdában, ezért a fő célunk mindenképpen az, hogy felkészítsük őt a felnőtt pályafutására. Azon játékosok közé tartozik, akik már posztspecifikus képzést is kapnak, hiszünk benne, hogy kvalitásai alapján meghatározó irányító válhat belőle nemzetközi porondon. Októberben több fronton is kiemelkedően teljesített, ami komoly munkát és mentális erőt igényelt a részéről. Teljesen megérdemelten kapta meg „A hónap játékosa” elismerést. Gratulálunk, és csak így tovább!”

Csirke Ferenc (az NKA Universitas PEAC vezetőedzője): „Teljesen megérdemelt, hogy Sári kapta ezt a címet! Augusztus óta maximálisan végzi az edzéseket, mind a felnőtt, mind a junior csapatnál. Amikor lehetőséget kapott az NB I-ben, nagyon jól helytállt. Nagy dolog, hogy a nemzetközi kupában is pályára lépett. Egyre érettebb játékot mutat a B-csoportos csapatban is, látszik, hogy el tudja viselni a terhet, és igazi vezérként irányít. Fantasztikus dobókészsége van, amiben talán még többet kell fejlődnie, az a kondicionális rész. Az iskola mellett kell megoldania az egyéni képzéseit és az erőnléti edzéseit, amire a későbbiekben nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk. Gratulálok neki, hasonló hónapokat várok tőle a folytatásban is!”

Laczkó Sára: „Eseménydúsan kezdődött a szezon számomra az akadémián, idén három bajnokságban játszom mérkőzéseket. Először is nagyon örülök, hogy lehetőséget kaptam a felnőtt csapatnál, részt vehetek az edzéseken és a meccseken. Ez nagy dolog számomra, bízom benne, hogy ennek köszönhetően sokat fogok fejlődni. A felnőtt mérkőzéseken – főleg az elején – eléggé izgultam, de mindig próbálom a lehető legjobb játékot nyújtani. Örülök annak is, hogy az NB I. B-s csapattal eddig jól szerepeltünk, nagyon fiatalok vagyunk ebben a ligában, de nagyon jól fel tudtuk venni a versenyt a nálunk idősebb és tapasztaltabb játékosok ellen. A junior csapatunk nagyon ütőképes idén, mindenképpen harcban leszünk az érmekért. Sok az elfoglaltság, de az akadémia edzőitől minden támogatást megkapok annak érdekében, hogy jól teljesítsek! Minden szempontból kimagaslóak itt a lehetőségek az akadémián, mindez biztosítja azt, hogy tovább fejlődjek. Ráadásul nagyon sokat segítenek a külföldi mentoredzők, megtisztelő, hogy ilyen híres szakemberektől tanulhatunk!”


« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx