Facebook Instagram Youtube
Menü

A jó rajtunk mindent eldöntött

2020. március 05.
A jó rajtunk mindent eldöntött Az első negyedben nagyon jó ritmusban, ellentmondást nem tűrően játszott NB I. B-s férfi csapatunk, amely tíz perc alatt húszpontos előnybe került, s ezzel el is döntötte a Soproni MAFC elleni bajnokit. Jöhet a ceglédi rangadó!

Csütörtökön hazai bajnoki a Soproni MAFC ellen, szombaton pedig rangadó a második helyezett Cegléd otthonában – nem kérdés, ügyesen kell sakkozni ahhoz, hogy mindkét akadályt sikeresen vegyük. Az elsőt mindenesetre kipipáltuk: a soproniak ellen 74-47-re győztünk.

Ezen a hazai bajnokin egy percig sem kellett izgulnunk. Ivica Mavrenksi együttese nagyon jól kezdett a soproniak ellen, erős tempót diktált, alaposan megfuttatta ellenfelét, aminek köszönhetően rövid idő alatt tíz-, majd a negyed végére húszpontos előnyre tett szert. Innen pedig nem volt visszaút a vendégek számára. Játékosainktól a folytatásban is láthattunk szép megoldásokat, öröm volt nézni, ahogy két magas emberünk, Dobrijevic és Rátvay összejátszik, aminek a végén utóbbi bezsákolta a labdát, azon pedig sokan felhördültek, hogy a nem éppen égimeszelő Horváth Csanád is megcsinálta ugyanezt. Elképesztő rugói vannak! Az utolsó negyedben már elég sok lehetőséget kapott Horváth mellett Mezei, Fekete és Herger is, s csapatunk végül 74-47-es győzelmet aratott. Készülhetünk a Cegléd elleni szombati rangadóra!

Ivica Mavrenski: – Gratulálok a játékosaimnak! Számunkra minden mérkőzés nagyon fontos, ez is az volt, természetesen örülök a győzelemnek. A találkozó egyes periódusaival nem voltam elégedett, túl korán úgy éreztük, hogy megvan a meccs, lelassult a játékunk, nem hoztunk jó döntéseket. Sok sikert kívánok a soproniaknak a folytatásra!

Csaplár-Nagy Arnold: – Az első negyedben a pécsiek fizikálisan fölénk nőttek, s ennek köszönhetően jelentős előnyt harcoltak ki. A másodikban felébredtünk, mind védekezésben, mind támadásban jobb teljesítményt nyújtottunk, s ennek köszönhetően már kiegyenlítettebb volt a mérkőzés. Sajnos az elején összeszedett hátrány mindent eldöntött.

 

Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs–Soproni MAFC 74-47 (28-8, 16-18, 18-7, 12-14)

Férfi NB I. B Zöld csoport, 25. forduló. Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs: Fülöp Zs. 5/3, Vukas 9/3, Benke 6, Meleg 9, Dobrijevic 12. Csere: Rosic 9/3, Váits 5, Rátvay 10, Fekete 5/3, Mezei 2, Horváth Cs. 2, Herger. Vezetőedző: Ivica Mavrenski.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx