Facebook Instagram Youtube
Menü

A lányok kitették a szívüket a pályára

2022. május 26.
A lányok kitették a szívüket a pályára A junior döntő után mindössze három nappal az amatőr NB I. Piros csoportjában bizonyítottak játékosaink: az NKA Universitas PEAC II 25 ponttal győzött Debrecenben.

Némi meglepetésre nagyon összeszedett, jó játékot nyújtott csapatunk a DEAC elleni idegenbeli bajnokin. Bár a junior országos döntő után nem volt idő készülni erre a meccsre, ennek ellenére Laczkó Sára vezetésével jól kezdtek a lányok, lendületesen, nagy akarattal kosárlabdáztak, és a nagyszünetre 16 pontos előnyre tettek szert (18-34). A folytatásban sem engedték ki a kezükből az irányítást, nem hagyták, hogy a házigazdák közelebb férkőzzenek, ennek köszönhetően végül 25 ponttal, 74-49-re nyertek.

Csapatunkban dupla-duplázott Olawuyi Adenike, aki 12 pontja mellett 14 lepattanót szerzett.

Vilipics-Kmézics Daliborka: – Őszintén szólva sokkal rosszabb meccsre számítottam, most vagyunk túl a junior döntőn, és nem is edzettünk. Gratulálok a lányoknak, megmutatták, hogy tudnak szívvel játszani! Szerencsére jó hozzáállással kezdtük a meccset, ezért is nyertünk. Gratulálok a Debrecennek is, sok sikert kívánok nekik a jövőben!

 

DEAC–NKA Universitas PEAC II 49-74 (11-14, 7-20, 21-22, 10-18)

NKA Universitas PEAC II: Laczkó 18/6, Csényi 4, Selcova 17/6, Orbán 5/3, Olawuyi 12. Csere: Kötő 6/6, Nagy R. 2, Halmágyi Kata 8, Árvai 2, Szantner Sz. Vezetőedző: Vilipics-Kmézics Daliborka.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx