Facebook Instagram Youtube
Menü

A második negyedtől a miénk volt a mérkőzés

2020. december 02.
A második negyedtől a miénk volt a mérkőzés Nagyon jó tempót diktált kadett leány A csapatunk Nyíregyházán, aminek több mint negyven pontos győzelem lett az eredménye.

Az első negyed alapján úgy tűnt, szoros mérkőzés lesz. A védekezésünk nem állt össze, 27 pontot dobtunk, nyilvánvaló volt, hogy így nem lehet nyerni. A folytatásban aztán minden megváltozott, sokkal szigorúbban védekeztünk és jó ritmusban játszottunk, ennek köszönhetően nagyon elhúztunk a házigazdáktól, és végül 102-61-re győztünk. Jellemző, hogy a Nyíregyháza három negyed alatt nem sokkal dobott több pontot (34), mint az elsőben (27).

Csapatunkban többen is jó egyéni teljesítményt nyújtottak. A legeredményesebb játékosunk ezúttal Kohn Petra volt, aki 21 pontot szerzett, továbbá volt még 4 gólpassza. Szakolczi Diána kis híján dupla-duplázott, 19 pontjához 9 lepattanó társult, és még 6 szerzett labdája is volt.

Szentpáli Gergő: – Rossz ritmusban kezdtük a mérkőzést. A második negyedtől sikerült koncentráltabban védekeznünk, és a jó védekezésekből egyre több gyorsindítást kezdeményeztünk. A második félidöben már abszolút mi diktáltuk a tempót, és ezt a sebességet ellenfelünk nem bírta. Gratulálok a lányoknak, készülünk a pénteki Sopron elleni rangadóra!

 

Nyíregyházi Kosársuli A–NKA Pécs A 61-102 (27-25, 12-28, 13-23, 9-26)

Leány kadett bajnokság. NKA Pécs A: Szücs A. 9/3, Kohn 21/3, Simon D. 16, Szakolczi 19, Fekete 5/3. Csere: Tőczik 18/6, Szantner 6, Halmágyi 8. Vezetőedző: Szentpáli Gergő.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx