A nagyszünet után felőröltük ellenfelünket

2021. március 04.
A nagyszünet után felőröltük ellenfelünket Nehezen indult kadett leány A csapatunk hazai bajnokija a Zsíros Akadémia Kőbánya ellen, de végül így is harmincpontos győzelmet arattunk.

Az első negyedet még elbukta kadett leány A csapatunk a Zsíros Akadémia Kőbánya elleni hazai bajnokin, a folytatásban azonban már minden a mi szájízünk szerint alakult. A nagyszünetre fordítottunk (36-31), a második félidőben pedig feljavuló védekezésünknek köszönhetően folyamatosan növeltük az előnyünket.

Csapatunkban nagyon jó teljesítményt nyújtott Palásti Julianna, aki közel állt a dupla-duplához, 24 pontja mellett 9 lepattanót szerzett. Remekül dobta a triplákat, öt kísérletéből három után is a gyűrűben landolt a labda.

Szentpáli Gergő: – Nehezen indult a mérkőzés, sok fegyelmezetlenség jellemzett minket védekezésben az első félidőben. A nagyszünet után sikerült javítani hibáinkon, a lepattanócsaták terén is előrébb léptünk, így fokozatosan felőröltük ellenfelünket.

 

NKA Pécs A–Zsíros Akadémia Kőbánya 79-49 (15-18, 21-13, 20-14, 23-4)

Kadett leány bajnokság, rájátszás, Piros csoport. NKA Pécs A: Palásti 24/9, Kohn 8, Halmágyi Kata 6, Simon D. 5/3, Varga N. 2. Csere: Tőczik 10, Szakolczi 9, Szűcs 5/3, Szantner 2, Fekete 2, Morshauzer 6, Szakács. Vezetőedző: Szentpáli Gergő.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Emberi Erőforrások Minisztériuma


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2021 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx