Facebook Instagram Youtube
Menü

A nagyszünet után mutatták meg a fiúk az igazi arcukat

2022. március 05.
A nagyszünet után mutatták meg a fiúk az igazi arcukat Jókorát hullámvasutazott kadett fiú B csapatunk a Budafok elleni hazai bajnokiján: a nagyszünetben még a vendégek vezettek tizenegy ponttal, a végén viszont huszonhattal nyertünk…

Az első negyed kiegyenlített csatát hozott, a másodikban azonban teljesen elveszítettük a fonalat, sem támadásban, sem védekezésben messze nem nyújtottuk azt, amire képesek vagyunk, amit ellenfelünk kihasznált, s meglépett 11 ponttal (28-39). A félidő azonban pont jó volt arra, hogy rendeződjenek a gondolatok, ami meg is látszott a folytatásban! Mintha egy másik csapat lépett volna pályára: agresszíven, jó ritmusban játszottunk, aminek köszönhetően hamar ledolgoztuk a hátrányunkat. Az utolsó negyedben aztán teljesen állva hagytuk a vendégeket, s végül nagy különbséggel, 89-63-ra győztünk.

Komlódi Dénes: – Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! A borzasztó első félidő után sikerült rendezni sorainkat, a folytatásban egészen más arcát mutatta a társaság. Nagyot javultunk védekezésben, ez több könnyű helyzetet eredményezett támadásban. Sokkal jobb döntéseket hoztunk mindkét oldalon. Ellenfelünknek további sok sikert kívánunk!

 

NKA Pécs B–Budafok-PSE 89-63 (20-17, 8-22, 28-10, 33-14)

NKA Pécs B: Bohner 6, Somogyi 12, Nyilas 16/12, Kovács M. 7, Rieder 12. Csere: László P. 15, Novreczky 9/3, Sass 8/6, Ádám L. 2, Simon L. 2, Csiga, Fűzy. Vezetőedző: Komlódi Dénes.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx