Facebook Instagram Youtube
Menü

A nagyszünetig 20 pontot sem kaptak a junior fiúk

2021. március 23.
A nagyszünetig 20 pontot sem kaptak a junior fiúk Nagyon jó teljesítményt nyújtott junior fiú A csapatunk a Vasas Akadémia A vendégeként, aminek több mint húszpontos győzelem lett az eredménye.

Az első két negyedben gyakorlatilag elsöpörtük ellenfelünket, a házigazdáknak nem volt válaszuk a szigorú védekezésünkre és a hatékony támadójátékunkra. Miközben mi sorra dobáltuk a kosarakat, a Vasas akciói rendre elhaltak a palánkunk alatt – ennek köszönhetően a nagyszünetig mindössze 19 pontot kaptunk, s közel harminccal vezettünk (19-47). A folytatásban már nem tudtuk növelni előnyünket, igaz, erre nem is volt szükség. A fiúk szépen lehozták a második félidőt is, s végül 76-53-as győzelmet arattak.

Csapatunkban kiváló teljesítményt nyújtott Schmera Gergely, aki dupla-duplázott, 29 perc alatt 23 pontja mellett 17 lepattanót szerzett – 38-as VAL-mutatóval zárta a meccset. Kazy Balázs ezúttal is jól célzott távolról, nyolcszor próbálkozott triplával, ötször be is talált, ami 62 százalékos hatékonyságot takar.

Kmézics Zorán: – Gratulálok a fiúknak a győzelemhez! Az első félidei kemény védekezésünknek és ötletes támadójátékunknak köszönhetően olyan előnyre tettünk szert, amit sikerült beosztanunk a nagyszünet után. Három nap múlva otthon fogadjuk a Vasast, jön az újabb lehetőség a bizonyításra!

 

Vasas Akadémia A–NKA Pécs A 53-76 (12-25, 7-22, 18-19, 16-10)

Junior fiú bajnokság. NKA Pécs A: Meszlényi 8, Kazy 17/15, Árva-File 5/3, Bánfi 7/3, Schmera 23. Csere: Rátgéber T. 3/3, Pifkó 8, Prodanovic 4, Staubach 1, Vasas. Vezetőedző: Kmézics Zorán.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx