Facebook Instagram Youtube
Menü

A nagyszünetig felvettük a versenyt a római csapattal!

2022. március 04.
A nagyszünetig felvettük a versenyt a római csapattal! Újabb kiváló csapattal találkozott kadett fiú együttesünk az Olaszországban zajló #Playforpassion elnevezésű nemzetközi tornán: a Stellazzurra Roma ellen a nagyszünetig egyenrangú partnerek voltunk, a folytatásban viszont ízelítőt kaphattunk egy nagyon agresszív védekezésből.

Az év legszínvonalasabb tornája a Bassano del Grappában zajló viadal, amelyen Európa legjobb csapatai vesznek részt. Csütörtökön a Real Madrid ellen mutatkozhatott be Akadémiánk együttese, ma pedig egy kiváló olasz klub, a Stellazzurra Roma várt ránk. Nagyon jó volt látni, hogy játékosaink abszolút elhitték, van esélyük a győzelemre, ennek megfelelően az első félidőben hatalmas energiákat mozgattak meg, keményen védekeztek, és húsz percen keresztül egyenrangú partnerek voltak. A nagyszünet után azonban váltottak a rómaiak, nagyon felkeményítették a védekezésüket, sokkal agresszívebbek lettek, amivel nem igazán tudtunk mit kezdeni – de pont azért jöttünk erre a tornára, hogy tanuljunk és tapasztalatokat szerezzünk!

Bojan Salatic: – Az első félidőben nagyon jól reagáltunk ellenfelünk méretbeli és fizikális fölényére. A nagyszünet után aztán nagyon erősen kezdtek az olaszok, a kemény védekezésükre pedig nem igazán találtunk ellenszert. Tanulnunk kell ezekből a mérkőzésekből és ezektől az ellenfelektől annak érdekében, hogy meccsről meccsre egyre jobbak és jobbak legyünk. Nagyon jó tapasztalatszerzés számunkra ez a torna!

Korosztályos válogatott centerünk, Balázs Barnabás tizenöt percet tölthetett a pályán a rómaiak ellen, ezalatt két pontot szerzett és leszedett nyolc lepattanót.

– Ez a mérkőzés nem volt annyira fizikális, mint a tegnapi, Real Madrid elleni – fogalmazott játékosunk. – Az első félidőben a saját játékunkat játszottuk, agresszíven védekeztünk, ennek köszönhetően a nagyszünetben szoros volt az állás. Sajnos a folytatásban rosszul reagáltunk az ellenfél kemény védekezésére, sokkal több labdát szereztek, így szép lassan elment a meccs. Nagyon jó volt látni, hogy az első két negyedben tartottuk a lépést egy ilyen kiváló csapattal szemben, abban kell fejlődnünk, hogy ezt a teljesítményt negyven percen át tudjuk hozni! Számomra nagyon sokat jelent, hogy Európa legjobb csapatai ellen léphetek pályára, az itt szerzett tapasztalatokat a későbbiekben szeretném majd kamatoztatni az edzéseken és a mérkőzéseken egyaránt.

Csapatunk szombaton 10 órakor lép pályára, ellenfelünk az Armani Junior Milano lesz.

 

NKA Pécs–Stellazzurra Roma 53-74 (16-12, 11-18, 11-19, 15-25)

NKA Pécs: Lukácsi 5, Fonyó 10/6, Szita M. 3/3, Balázs B. 2, Angyal 4. Csere: Pap 5/3, Emelieze 2, Mucha 2, Vajda, Mezőfi 3, Putsay, Hinkov 17/12. Vezetőedző: Bojan Salatic. Stellazzurra Roma: D’Arcangeli 6/3, Djuric 3, Morigi 4, Piccirilli 14, Runjo 5. Csere: Curbelo 7, Javanovic 12/3, Forcini 14, Santinon, Granai 7/3, Calenga 2.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx