Facebook Instagram Youtube
Menü

A nehezített körülmények ellenére igazi csapatként lettek a Hepp Kupa ezüstérmesei lányaink

2026. február 03.
A nehezített körülmények ellenére igazi csapatként lettek a Hepp Kupa ezüstérmesei lányaink Ugyan a szerencsétlenül alakított bajnoki menetrend miatt a győztes Sopronon kívül egyik másik résztvevő sem tudott a legerősebb felállásában pályára lépni a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa négyes döntőjében, Alper Koc tanítványai ennek ellenére is mindent megtettek a siker érdekében és óriási szívvel játszottak a finálé mindkét napján. A nemzetközi szinten is sokat látott és tapasztalt vezetőedző kiemelte, ahogy a játékosoknak, úgy a sportág minden résztvevőjének fontos feladata a fejlődés.

Remek védekezésének és igazi csapatjátékának köszönhetően 63-55-re nyert a szombati elődöntőben a TFSE U23-as együttese ellen az Alper Koc által irányított NKA Universitas Pécs II gárdája, amely a fontos győzelmet követően óriási lelkesedéssel készült a döntőre.

-        Rosszul kezdtük az elődöntőt. Túl sok egyszerű hibát követtünk el, főleg támadásban. De szerintem a mérkőzés kulcsa az volt, hogy az összes támadásban elkövetett hiba ellenére sem veszítettük el a koncentrációnkat védekezésben, és így alacsony pontszámon tudtuk tartani az ellenfelünket. A második félidőben javítottunk a támadásunkon, és megnyertük a mérkőzést – kezdte értékelését a török szakember.

A vasárnapi játéknapon jobban kezdték lányaink a hazai pályán játszó Sopron elleni finálét, ám a második félidőre megtört a lendület és a soproni lányok fokozatosan növelték a különbséget a negyedik negyedben, majd 66-54-es végeredménnyel megnyerték a kupát. A nemzetközi szinten is komoly szaktekintélynek számító vezetőedzőnk természetesen mindig a fejlődést tekinti a legfontosabbnak, így úgy gondolja, hogy a kosárlabdában tevékenykedő összes résztvevőnek is hasonlóan kéne hozzáállnia a mérkőzésekhez a sportág előrelépése és a sportszerűség érdekében.

-        Elégedett vagyok a teljesítményükkel, de nem tartom elégségesnek. A lányok sem lehetnek elégedettek, csak így tudnak fejlődni. Ugyanakkor ez vonatkozik például a játékvezetőkre is: nekik is, mint nekünk, fontos, hogy újranézzék a mérkőzéseket, fel kell ismerniük a hibáikat, és azon kell dolgozniuk, hogy azok ne ismétlődjenek meg. Naprakészeknek kell lenniük a jelenlegi szabályokkal, tudniuk kell, mi számít normális szabálytalanságnak, mely helyzetekben van szó sportszerűtlen szabálytalanságról, és mikor kell támadó szabálytalanságot ítélni. Nagyon szerettünk volna nyerni, küzdöttünk is érte. Mondhatom, hogy a taktikai felkészülésünk többnyire bevált, de végül vesztettünk. Gratulálok ellenfelünknek! Ahogy a torna előtt is mondtam, ezeket a mérkőzéseket fejlődésünk fontos részének tekintem. Továbbra is keményen fogunk dolgozni, hogy csökkentsük a hibáink számát. A magas szintű mérkőzések felbecsülhetetlen értékűek mind az egyéni, mind a csapat fejlődése szempontjából. Hiszem, hogy ez pozitív hatással lesz ránk – fogalmazott Alper Koc.

Fiatal csapatunk a Hepp Kupán tapasztalt összeállításban ritkán edz, illetve lép pályára, a tréner éppen ezért nagyon büszke tanítványaira, mert igazi csapatként sikerült megszerezniük az ezüstérmet.

-        A hétvégén az tetszett a legjobban, hogy bár az év nagy részében nem edzünk együtt, a játékosok úgy viselkednek mind a mérkőzések alatt, mind a pályán kívül, mintha mindig együtt lennének. Örülök, hogy ilyen erős a barátságuk. Egy csapat számára nagyon fontos tulajdonság, hogy meg tudják osztani egymással az örömöket és a bánatokat.

NKA Universitas Pécs II. – Darazsak Sportakadémia 54-66 (18-10, 8-10, 15-26, 13-20) 

Női Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa döntő

Sopron, Novomatic Aréna 

NKA Universitas Pécs II.: Bojtár -, Hőgye 14/6, Halmágyi Kitti 4, Halmágyi Kata 19, Gréts 6. Csere: Novreczky -, Puskás 3, Szanyi 2, Kollár -, Kovács N. -, Csirke 6/6. Vezetőedző: Alper Koc.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2026 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx