Facebook Instagram Youtube
Menü

A szezon legjobb játékával nyitottunk

2019. november 23.
A szezon legjobb játékával nyitottunk A kilencedik győzelmét is megszerezte junior fiú csapatunk, amely a Zalakerámia ZTE KK vendégeként nagyon meggyőző teljesítményt nyújtott és simán nyert.
Hazai pályán már legyőztük a Zalaegerszeget, most idegenben is két vállra fektettük. Akadémiánk csapata rögtön a mérkőzés elején tudatosította ellenfelében, hogy nem lesz semmi esélye: az első negyedet tizenöt, a másodikat négy ponttal nyertük, így a nagyszünetben már jelentős, tizenkilenc pontos volt a különbség. A folytatásban sem engedtünk ki, a harmadik felvonásban is a mi akaratunk érvényesült, így végül huszonöt ponttal, 86-61-re győztünk.
Csapatunkban James Ugochukwu korlátlan úr volt a palánkok alatt, ezt jelzi, hogy dupla-duplával zárt: 22 pontja mellett 15 lepattanót szerzett. Balaskó Bertalan is kitett magáért, úgy dobott 16 pontot, hogy mindössze egy büntetőt hibázott, az összes többi próbálkozása után a gyűrűben kötött ki a labda – nem mellesleg 4 lepattanója és 3 kiharcolt faultja is volt.
Kmézics Zorán: – Tartottunk ettől a meccstől, mert két meghatározó játékosunk, Borsos Balázs és Bálint Bence is hiányzott. Egy vérbeli irányítónk volt csak, Meszlényi Róbert, ezért kipróbáltunk egy szokatlan szerkezetet, s Kazy Balázst játszattuk ezen a poszton – nagyon jól megoldotta a feladatot! Az első két negyedben a szezon legjobb, legtetszetősebb játékát nyújtottuk, kiválóan lepattanóztunk, ennek köszönhetőn jelentős előnyre tettünk szert. Igyekeztük végrehajtani azt is, hogy egymás után az ellenfél három támadását kivédekezzük, ez is többé-kevésbé sikerült. Öröm volt ekkor nézni a csapatot! A nagyszünet után az ellenfél szinte végig zónázott, így aztán rákényszerített minket egy picit passzívabb támadójátékra. A nagy előnyünk birtokában kicsit már könnyedebben, kényelmesebben kosárlabdáztunk, de a különbség így sem csökkent. Mindenkinek lehetőséget adhattam, s az összes játékosom meghálálta a bizalmat.


Zalakerámia ZTE KK–Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs 61-86 (12-27, 19-23, 15-21, 15-15)
Junior fiú bajnokság, 11. forduló. Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs: Staubach 3, Séra 6, Kazy 19/9, Bánfi 10/3, Ugochukwu 22. Csere: Balaskó 16/9, Hiezl 8, Rátgéber, Meszlényi, Zalay 2, Hidegkuti. Vezetőedző: Kmézics Zorán.
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx