Facebook Instagram Youtube
Menü

Akadémiánk három növendéke is részt vett az U18-as fiú válogatott összetartásán

2025. december 01.
Akadémiánk három növendéke is részt vett az U18-as fiú válogatott összetartásán A korosztályos válogatottak belevágtak a munkába, az U18-as fiúk november 27–30. között Székesfehérváron vettek részt egy összetartáson, amelyen négyen képviselték Akadémiánkat.

A négynapos összetartáson Sipos Péter szövetségi edző munkáját Akadémiánk szakembere, Berkics Bence segítette másodedzőként, növendékeink közül pedig Burony Bálint, Gáspár Vince és Inalegwu Noel kapott meghívót. Utóbbi ennek a korosztálynak a tagjaként ott volt tavaly az U16-os Európa-bajnokságon.

– Az U18-as csapatnak most volt az első összetartása, természetesen nagyon örülök annak, hogy továbbra is számítanak rám – fogalmazott Noel. – Nagyon jó volt ez a négy nap, rögtön az első edzésen belevágtunk a közepébe, és végig intenzív gyakorlásokat vezényelt a szakmai stáb. Jövőre Horvátországban rendezik meg a korosztály Európa-bajnokságát, nagy motivációt jelent számomra, hogy bekerüljek a tizenkettes keretbe, és ott legyek a kontinenstornán! Mindent meg fogok tenni azért, hogy ez sikerüljön. Nagyot sokat jelent számomra, hogy az Akadémián a junior csapatban és az U21-eseknél is játszom, ez nagyban segíti a fejlődésemet.

Jó munkát a folytatásra is, fiúk!

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2025 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx