Az elmúlt években Akadémiánk nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy Európa legkiválóbb klubjaival, utánpótlásnevelő műhelyeivel építsen ki remek kapcsolatot. Olaszországban az Orange1 Bassano az egyik kiemelkedő bázis, amellyel nagyon jó együttműködést alakítottunk ki: ennek köszönhetően tehetségünk, Kmézics Milos részt vehetett a színvonalas, hagyományos XV. International Tournament „Citta di Ferrara” elnevezésű, U13-as fiúknak megrendezett nemzetközi tornán, amelyen kölcsönjátékosként a bassanói csapatot erősítette. Fantasztikus dolgokat produkált a bivalyerős mezőnyben, az egy évvel idősebb ellenfelekkel szemben, megmutatta nem mindennapi tehetségét, szórta a pontokat – végül őt választották meg a torna legértékesebb játékosának, ő lett az MVP!
– Ez a torna egy újabb nagyszerű lehetőség volt arra, hogy folytassuk a kiváló együttműködést a Rátgéber Akadémiával – fogalmazott Pietro Cristofori, a bassanóiak játékosmegfigyelője. – Az elmúlt években több nemzetközi eseményen is részt vettünk együtt, ami nagyon hasznos volt mindkét fél számára: 2022-ben a pécsiek látogattak el hozzánk, és indultak az U16 Play for Passion Tournamenten, néhány hónappal később pedig mi utaztunk Magyarországra, hogy pályára lépjünk az U16-osok számára megrendezett Gienger Hungária Preseason Tournamenten. A pécsi akadémia kiváló játékosának, Kmézics Milosnak a kölcsönadása jó példa volt arra, hogy milyen jól működik ez a kapcsolat, biztosak vagyunk benne, hogy a jövőben még sok hasonló lehetőség adódik majd!
Akadémiánk sportigazgatója, Zalay Zoltán is méltatta az évek során kialakított együttműködést.
– Amellett, hogy a két klub meghívja egymást a nemzetközi tornákra, amelyek mindig nagyon értékesek, hasznosak, játékosokat is kölcsönadnak egy-egy ilyen eseményre. Erre volt most példa Milos bassanói vendégjátéka, amely nagyon jól sikerült: kiemelkedő teljesítményt nyújtott az egy évvel idősebbek között! Nagyon jó visszajelzés volt ez Milos és az akadémia számára is, hiszen bizonyította, hogy jó szakmai munkát végzünk tehetségeinkkel.
Az olaszországi tornára elkísérte játékosunkat édesanyja, akadémiánk edzője, a korábban a WNBA-ben is szerepelt Kmézics-Vilipics Daliborka, aki természetesen nagy örömmel látta, hogy ilyen erős mezőnyben is milyen teljesítményre képes Milos.
– Nagyon büszke voltam rá, mert ezen a tornán is látszott, hogy tényleg nagyon tehetséges! Négy meccset játszott a csapatával, és a döntőben, amikor a legfontosabb, bedobott harminc pontot, ő volt a mérkőzés legjobbja. De nem csak ennek örültem, hanem annak is, hogy feltalálta magát egy számára teljesen ismeretlen közegben: talpraesett volt, beszélt angolul a társaival, tizenkét évesen egyáltalán nem volt megszeppenve külföldön. Ugyanakkor a helyén kell kezelni a dolgokat, látni kell, hogy az eddigiek még mindig nem jelentenek semmit, Milosnak dolgoznia kell tovább, és arra kell nagyon figyelnünk, hogy egészséges maradjon – fogalmazott Daliborka.
Gratulálunk, Milos, és kívánjuk, hogy váltsd valóra az álmaid!