Facebook Instagram Youtube
Menü

Akadtak jó teljesítmények

2019. október 23.
Akadtak jó teljesítmények Kadett fiú „B” csapatunk számára a fejlődésről, a folyamatos tanulásról szól a kiemelt bajnokság, s bár kikapott Németh Konrád együttese, a Dombóvár elleni meccsen is előreléptek a fiúk.
A Dombóvár ellen nem volt esély a győzelemre, sőt, a szoros mérkőzésre sem, a vendégek a nagyszünetben már 25 ponttal vezettek. Akadémiánk csapatában azonban volt tartás, a folytatásban is becsülettel küzdöttek a srácok, akik végül 104-57-es vereséget szenvedtek.
Németh Konrád: – Számunkra értékes és jó mérkőzést játszottunk a dombóvári csapattal, amelynek gratulálok a győzelemhez. Az eredménytől függetlenül pozitív vagyok a meccsen látottakkal kapcsolatban. Látom a fejlődést a srácoknál, és örültem neki, hogy voltak jó egyéni teljesítmények támadásban és védekezésben is. A célunk minden mérkőzésen az, hogy a hibáinkat próbáljuk kijavítani, és mind egyénileg, mind csapatként fejlődjünk támadásban, de legfőképpen védekezésben. Bízom benne, hogy a következő bajnokin, pénteken még egy lépcsőfokkal feljebb tudunk lépni.
   
Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs „B"–Dombóvári Kosársuli KE 57-104 (13-32, 17-23, 14-28, 13-21)
Kadett fiú kiemelt bajnokság, Nyugati csoport, alapszakasz. Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs „B": Füzesi 7, Mocsári 6, Maretics 8, Antal D. 6, Karsai 3. Csere: Párkányi 20/6, Kulcsár 5, Csirke, Kaszai, Jolsvai 2, Pallag, Ábel Zs. Vezetőedző: Németh Konrád.
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx