Facebook Instagram Youtube
Menü

Alázatos és céltudatos: nagy potenciál rejlik április legjobbjában, Tálosi Grétában

2023. május 08.
Alázatos és céltudatos: nagy potenciál rejlik április legjobbjában, Tálosi Grétában Leány vonalon április hónapban U14-es csapatunk tehetsége, Tálosi Gréta érdemelte ki „A hónap játékosa” címet. A fiatal tehetség évek óta Akadémiánkon nevelkedik, az egyik partneriskolánkban fedezték fel szakembereink, ahonnan hamarosan bekapcsolódott a napi edzésmunkába. Tálosi Gréta áprilisban 81 ponttal segítette csapatát a serdülő bajnokság fordulóiban.

Gréti úgy érzi, hogy leginkább a pontszerzésben és a támadásban fejlődött a legtöbbet az elmúlt hetekben, de védekezésben is sikerült szintet lépnie.

- Azt gondolom, hogy az egyik erősségem, hogy jól átlátom a pályán a helyzeteket, emiatt a támadásban jeleskedek leginkább, de igyekszem jól teljesíteni védekezésben is. Minden támogatást megkapok az Akadémiától és az edzőimtől annak érdekében, hogy még jobb játékos legyek, ezért igazán hálás vagyok – kezdte Gréti.

A fiatal tehetségnek komoly tervei vannak a kosárlabdázással, mint mondta, aktív pályafutása után is szeretne a sportág mellett maradni, ha teheti.

- Természetesen nem is lehet más célom, mint minél jobb eredményeket elérni és addig kosárlabdázni, amíg csak lehet. Nagyon örülnék, ha felnőttként bekerülhetnék a magyar válogatottba, illetve sportolói pályafutásom után sem szeretnék eltávolodni a kosárlabdától, edzőként vagy dietetikusként szeretnék elhelyezkedni majd – fogalmazta meg terveit április hónap legjobbja.

Tálosi Gréta edzője, Eördögh Edit játékosa bizonyítási vágyát emelte ki, illetve a céltudatos edzésmunkáját.

- Gréti a Nemzeti Kosárlabda Akadémia saját nevelésű fiatal tehetsége, aki nagy energiával és bizonyítási vággyal dolgozik a szezon eleje óta. Alázatos és céltudatos edzésmunkája abszolút visszaköszön a mérkőzéseken, egyre tudatosabban használja az edzésen tanultakat és nemcsak a pályán, hanem a pályán kívül is bizonyítja, hogy méltán csapatunk kapitánya. Nagyon gyors tempóban fejlődik, heti két alkalommal az egyéni képzések során a hiányosságait próbáljuk az erősségévé tenni, illetve sok értékes játékperceket kap az U15-ös mérkőzéseken is. Nagyon sok potenciál van benne, gyors és robbanékony, egyre bátrabban és eredményesebben vállal középtávoli és távoli dobásokat és nagyon örülök, hogy nemcsak támadásban, hanem védekezésben is egyre koncentráltabb és stabilabb. Maximálisan megérdemli Gréti „A hónap játékosa” címet, magas szintű teljesítményt nyújtott az áprilisi serdülő fordulókon, illetve igazi vezére volt csapatunknak, amikor kivívtuk a legjobb 8 közé jutást! Ezt az alázatos és kemény munkát kell folytatnia tovább és arra törekednie, hogy minden nap jobbá váljon. Gratulálok, Gréti, csak így tovább! - mondta a tréner.

 

 

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx