Facebook Instagram Youtube
Menü

Amikor a hatalmas szív mellé jó játék is társult, nem tudtak ellenállni a soproni lányok!

2022. május 06.
Amikor a hatalmas szív mellé jó játék is társult, nem tudtak ellenállni a soproni lányok! Az első két negyedben hatalmas csatát vívott kadett leány csapatunk a Darazsak Sportakadémia együttesével, ekkor még elsősorban a szívünk vitt előre bennünket. A folytatásban aztán a játékunk is feljavult, s végül 80-61-re győztünk az országos döntő harmadik csoportmérkőzésén, így holnap elődöntőt játszunk!

Az első két negyedben óriási csatát hozott a soproniak elleni összecsapás. Ellenfelünk jól kezdett, kihasználta, hogy a védekezésünk nem állt össze, nem voltunk elég agresszívek, ráadásul az is sokat segített nekik, hogy sokáig gyakorlatilag egyetlen játékosunk, Rátkai Eszter kosarazott ponterősen – a többiek dobásai rendre kimaradtak. Ahogy teltek-múltak a percek, úgy pörögtünk fel egyre jobban, s ennek meg is lett az eredménye! Ha nem is találtunk be mindig (távolról borzasztó rosszul dobtunk), leszedtük a lepattanókat, labdákat szereztünk, amivel nem hagytuk, hogy a Darazsak csapata meglépjen.

A nagyszünetben még abszolút nyílt volt a mérkőzés (29-34), a folytatásban viszont egyértelműen ellenfelünk fölé nőttünk! Rátkai továbbra is remekül játszott, de ekkor már társakat is kapott a pontszerzést illetően, ráadásul jól is védekezett Eördögh Edit együttese, így a harmadik negyed végére jelentős előnyt harcoltunk ki (54-44). Innen már nem volt visszaút a soproni lányoknak, akik ugyan nagyon igyekeztek, de nem tudták megállítani az ekkor már maximális hőfokon pörgő csapatunkat: 80-61-re nyertünk, s így három győzelemmel az élen zártuk a csoportkört, és holnap elődöntőt játszunk!

 

NKA Pécs A–Darazsak Sportakadémia A 80-61 (13-19, 16-15, 25-10, 26-17)

NKA Pécs A: Rátkai 32, Piukovits 2, Szakolczi 9/3, Halmágyi Kitti 6, Árvai 15. Csere: Subotic, Bikicki 2, Bercsi 6, Küllős 7/3, Kropp, Felső 1. Vezetőedző: Eördögh Edit. Darazsak Sportakadémia A: Völgyi 3/3, Janzsó 5, Bauer 7/3, Kókai 16/3, Vasi 8. Csere: Pásztor, Szabó R. 2, Rokob 5/3, Szabó L. 7/3, Egresits, Raffay 8/6. Vezetőedző: Czirják Szilvia.

 

Eördögh Edit: – Nagyon örülünk, hogy hazai közönségünk előtt megmutathattuk, mekkora szívünk van, és tudtunk javítani a védekezésünkön a második félidőben. Továbbra is harcolunk a közös célunkért!

Czirják Szilvia: – Kiválóan kezdtük a mérkőzést, azonban a második félidőben az eladott labdák miatt sok könnyű kosarat kaptunk. Igyekszünk javítani a hibáinkon, hajrá, Sopron!

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx