Facebook Instagram Youtube
Menü

Az U18-as válogatottunk, Angyal Medárd lett októberben fiú vonalon „A hónap játékosa”

2023. november 09.
Az U18-as válogatottunk, Angyal Medárd lett októberben fiú vonalon „A hónap játékosa” Kiváló adottságokkal rendelkezik, de emellett legalább ilyen fontos, hogy edzői szerint elkötelezett a munka iránt, sok potenciál van benne, és látszik rajta, hogy folyamatosan fejlődik. Akadémiánkon fiú vonalon októberben „A hónap játékosa” címet Angyal Medárd érdemelte ki, aki játszik az U18-as, U20-as és NB I. B Zöld-csoportos felnőtt csapatunkban is, továbbá az A-csoportos együttesünk keretének is tagja, nem mellesleg a Falco elleni bajnokin már bemutatkozott az élvonalban!

Két héttel ezelőtt Medárd Görögországban is felhívta magára a figyelmet, ahol a Görög Kosárlabda Szövetség által szervezett rangos nemzetközi tornán alaposan megkeserítette a kiváló helyi ellenfelek dolgát. De nem csak ott tett ki magáért, hanem a különböző hazai bajnokságokban is: ebben a szezonban rengeteg játéklehetősége van, hiszen az U18-as és az U20-as csapat tagja is, továbbá a felnőtt mezőnyben, az NB I. B Zöld csoportban is szerepet kap, nem mellesleg a legjobbak között, az A csoportban küzdő együttesünk, az NKA Universitas Pécs keretét is erősíti.

– Hódmezővásárhelyen kezdtem kosarazni, majd Szegeden töltöttem két évet, onnan jöttem ide az Akadémiára, ahol idén a harmadik szezont kezdtem el – fogalmazott a 17 éves Angyal Medárd. – Az első két évem alatt rengeteget tudtam fejlődni, és nagyon sok motivációt adott a jó csapatmunka, természetesen ideértve a szakmai stábot is, ami az U16-os bajnoki címet, majd az U18-as bronzérmet is eredményezte. De az igazán nagy és izgalmas lehetőséget ezután kaptam meg, hiszen idén több korosztályban is játszhatok. Az U18, az U20 és az U23 mellett az NB I. A-csoportos csapat keretének tagjaként a legjobbakkal is együtt edzhetek, ami igazán nagy öröm számomra, mert rengeteget tanulok tőlük. Az erőnléti edzéseken sokat dolgozunk azon, hogy még gyorsabb legyek a pályán, és hogy még jobb fizikumom legyen. A felnőtteknél megtanultam még jobban használni a fizikai adottságaimat, amit kamatoztatni is tudok a meccseken. Mivel több csapatban is fontos szerepet kapok, így még több tapasztalatot tudok gyűjteni a mérkőzéseken, és még jobban meg tudom mutatni magam. Nagyon jó lehetőségnek tartom, hogy az Akadémia nagy hangsúlyt fektet a nemzetközi mérkőzésekre: az októberi görög tornán nagyon nehéz meccseket játszottunk, amelyekből sokat tanultam. Büszke vagyok a kétszeres hosszabbítással megnyert összecsapásra a görög területi válogatott ellen, amelyen a legjobb teljesítményemet nyújtva segítettem a csapatot.

Angyal Medárd tagja az U18-as magyar válogatottnak is, amely nemrég megnyerte a Debrecenben megrendezett Cívis Kupát – itt bekerült az All Star ötösbe is. „Bár még rengeteg munka vár ránk, össze kell szoknunk, de nagyon bízom benne, hogy a kemény munka eredményre vezet, és hasznos tagja tudok lenni a csapatnak. Próbálok minél jobb lenni a pályán, hasznosítani szeretném azt a tudást, amit az Akadémián kapok” – tette hozzá Medárd.

Az NKA Universitas Pécs A-csoportos csapatának vezetőedzője, Goran Tadic szerint nagy lehetőség Angyal Medárd számára, hogy a felnőttekkel együtt edzhet.

– Egy ilyen, fejlődésben lévő fiatal játékos számára nagyon fontos, hogy megkapja ezt a minőségi munkát, hogy együtt edzhessen a tapasztalt felnőttekkel. Medárd, akárcsak a többi fiatal, akivel dolgozunk, egy nagyon ígéretes srác, akinek jó testi adottságai vannak a kosárlabdához, remek a hozzáállása és a személyisége. Jó profi játékos válhat belőle, de természetesen nagyon hosszú út áll előtte, amelynek csak most tapossa az első lépcsőfokait.

Az U18-as csapatunk vezetőedzője, Bojan Salatic minden nap látja, hogy Medárd állandóan fejlődik, és nagyon elkötelezett az edzéseken.

– Sok mérkőzésre van szüksége, hogy tapasztalatot szerezzen, továbbá óriási lehetőség az számára, hogy a felnőtt csapattal edzhet. Alaposan figyelemmel kísérem a munkáját, szemmel láthatóan fejlődik, de sok kitartásra van szüksége ahhoz, hogy elérje a kitűzött céljait. Sokat kell dolgoznia azon, hogy egyensúlyba hozza a palánk alatti játékát és a periméter poszton mutatott teljesítményét. Mint transition coach fontosnak tartom hangsúlyozni irányába, hogy attól függetlenül, hogy most a felnőtt csapattal is edz, még rengeteg munkát kell beletennie a fejlődése érdekében.

Az NB I. B Zöld csoportban, tehát egy felnőtt bajnokságban mindössze 17 évesen már rendszeresen lehetőséget kap, meccsenként átlagban 22 percet tölt a pályán. Berkics Bence vezetőedző szerint mindez elsősorban azért szolgálja a fejlődését, mert idősebb és tapasztaltabb játékosok ellen méretheti meg magát, másfajta impulzusokat és ellenállást kap a mérkőzéseken, mint a korosztályos bajnokikon.

– A fizikális adottságainak köszönhetően kiválóan megállja a helyét, gyűjti a tapasztalatot annak érdekében, hogy a meglévő képességeit a felnőtt mezőnyben is használni tudja. Védekezésben különböző felépítésű és stílusú játékosokkal találkozik, akik ellen hol a periméteren, hol a palánk alatt kell érvényesülnie. Fiatal kora ellenére már most húzóembere a csapatnak, de még sok munka áll előtte, hogy elérje azt, amire képes. Hétről hétre látszik rajta az előrelépés, az önbizalma is egyre nő, jó úton jár. Remélhetőleg hamarosan már a felnőtt csapatunknak és a válogatottnak lesz meghatározó tagja.

Gratulálunk, Medárd, és sok sikert a folytatásra!

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx