Facebook Instagram Youtube
Menü

Az egész pályán agresszíven védekeztünk – meglett az eredménye

2022. március 07.
Az egész pályán agresszíven védekeztünk – meglett az eredménye Közel harminc ponttal győzött junior leány U17-es csapatunk a Szeged elleni hazai bajnokin.

Kemény, fizikális mérkőzést játszott hazai pályán junior U17-es csapatunk a Szeged ellen. A vendégek harmincöt percig zónáztak, ami alaposan megnehezítette a dolgunkat, de megtaláltuk az ellenszerét, így végül meggyőző fölénnyel tudtunk nyerni.

Csapatunkban Varga Napsugár remek mezőnymunkát végzett, 9 pontja mellé leszedett 12 lepattanót, szerzett 4 labdát, 29-es VAL-mutatóval kiemelkedett a mezőnyből.

Eördögh Edit: – Tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, számítottunk a szegediek zónájára. Mi a saját védekezésünkre helyeztük a fő hangsúlyt, egész pályán agresszívan védekeztünk, a védőlepattanókból és a szerzett labdáinkból megfutottuk az indításokat, ez alapozta meg a közel harmincpontos győzelmünket. Gratulálok a lányoknak, sokat tanulhattunk ebből a mérkőzésből is!

 

NKA Pécs U17–Szegedi KE A 70-43 (20-12, 20-15, 10-7, 20-9)

NKA Pécs U17: Küllős 17, Piukovits 8/3, Subotic 5/3, Halmágyi Kitti 12, Árvai 7. Csere: Varga N. 9/3, Simon D. 3/3, Szantner Sz., Jónás, Bikicki 4, Bercsi 2, Segec 3/3. Vezetőedző: Eördögh Edit.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx