Facebook Instagram Youtube
Menü

Az elejét nagyon megnyomtuk

2020. február 29.
Az elejét nagyon megnyomtuk Újabb értékes győzelmet aratott Akadémiánk férfi csapata, amely az első negyedben közel húszpontos előnyt harcolt ki a DEAC U23 ellen, s gyakorlatilag végig ezt a különbséget tartotta.

Nagyon elkapta a rajtot Ivica Mavrenski együttese a debreceniek ellen, s mint később kiderült, ennek nagy jelentősége volt ezen a mérkőzésen. A palánk alatt is jól dolgoztak a fiúk és távolról is pontosan céloztak, ennek megfelelően a 8. percben már tíz pont felett járt a különbség (24-13), ami a negyed végére tizennyolcra hízott. Ekkor úgy tűnt, hogy ha így folytatódik a meccs, kiütéses győzelmet aratunk, s lesz közte negyven is – de nem így történt. Visszaesett a támadójátékunk hatékonysága, nem mellesleg védekezésben is sokat hibát követtünk el: gyakran elrontottuk a váltásokat, nem csoda, hogy Ivica Mavrenski többször is alaposan felemelte a hangját. A harmadik negyedben már faultproblémák is jelentkeztek Benke Krisztiánnál és Meleg Gergőnél, előbbi ki is pontozódott, utóbbi pedig sokat ücsörgött a padon négy hibája miatt.

A problémák ellenére a különbséget nagyjából tartani tudtuk, ellenfelünk egyszer sem tudott visszajönni tíz pont alá (36. perc: 67-55). Végül tizenhét ponttal, 76-59-re nyertük meg ezt a meccset, s ennek köszönhetően továbbra is ott vagyunk a tabella élén.

Csapatunkban öten jutottak tíz pont fölé, de senki sem szórta meg magát úgy istenigazából: Dobrijevic szerezte a legtöbbet, 16-tal zárt, emellett 7 lepattanót tett a közösbe.

Ivica Mavrenski: – Gratulálok a játékosaimnak! A győzelemmel elégedett vagyok, a mutatott játékkal viszont nem. Fiatal, tehetséges csapatom van, a tapasztalat azonban hiányzik. Jól kezdtünk, ám egy idő után elveszítettük a ritmust, s ezt követően hullámzó teljesítményt nyújtottunk. Gratulálok a debrecenieknek, minden jót kívánok nekik a folytatásra!

Kádár Tamás, a DEAC U23 vezetőedzője: – Elég gyenge dobóteljesítményt fogtunk ki ezen a napon, s az ellenfél két magas játékosát nagyon nehezen hatástalanítottuk. Védekezésváltásnak köszönhetően plusz energiákat kaptunk, visszajöttünk, de tíz pont alá nem tudtuk csökkenteni a különbséget. Gratulálok a Pécsnek, további sok sikert kívánok!

 

Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs–DEAC U23 76-59 (31-13, 14-16, 17-17, 14-13)

Férfi NB I. B Zöld csoport, 24. forduló. Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs: Fülöp Zs., Vukas 15/3, Benke 3/3, Meleg 15/3, Dobrijevic 16. Csere: Váits 1, Rátvay 12, Rosic 12/9, Fekete, Horváth Cs. 2, Mezei, Herger. Vezetőedző: Ivica Mavrenski.

 

További eredmények: Cegléd–Pápa 79-74, Szolnok U23–Eger 79-57.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx