Facebook Instagram Youtube
Menü

Az első félidőben még döcögött a szekér, aztán a folytatásban nagyon beindult!

2022. március 01.
Az első félidőben még döcögött a szekér, aztán a folytatásban nagyon beindult! A nagyszünet után nagyon jó teljesítményt nyújtott az amatőr NB I. Piros csoportjában szereplő női csapatunk a DVTK U23 otthonában, aminek nagy különbségű győzelem lett az eredménye.

Az első két negyedben még döcögött a szekér, elsősorban azért, mert nem igazán ízlett nekünk az ellenfél zónavédekezése, nem találtuk rá az ellenszert. A nagyszünetben ennek ellenére már mi vezettünk (30-36), a folytatásban pedig begyújtottuk a rakétákat. A kiválóan játszó, remekül védekező és ponterős Tőczik Borbála vezetésével a harmadik negyedben eldöntöttük a mérkőzést (38-63), s végül több mint harminc ponttal, 82-51-re győztünk.

Vilipics-Kmézics Daliborka: – Az első félidőben nehezen találtuk a ritmust, főleg ellenfelünk zónája zavart meg minket. A szünet után védekezésben szintet léptünk, szerzett labdáinkból sok gyors kosarat szereztünk, valamint felállt védelem ellen is sokkal jobb helyzeteket dolgoztunk ki. Gratulálok a csapatnak!

 

DVTK U23–NKA Universitas PEAC II. 51-82 (14-16, 16-20, 8-27, 13-19)

NKA Universitas PEAC II.: Laczkó 15/12, Csényi 13, Kötő 1, Farkas 16/6, Olawuyi 10. Csere: Tőczik 17/9, Orbán 8, Kohn 2, Nagy R., Varga N. Vezetőedző: Vilipics-Kmézics Daliborka.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx