Facebook Instagram Youtube
Menü

Az első félidőben megvalósítottuk, amit elterveztünk

2022. január 10.
Az első félidőben megvalósítottuk, amit elterveztünk Kilenc ponttal vezetett junior fiú A csapatunk a Körmend otthonában, amikor az utolsó negyedben félbeszakadt a mérkőzés.

A körmendi bajnoki első félidejében állva hagytuk a hazaiakat, jól játszottunk, így a nagyszünetre már 21 pontos előnyre tettünk szert (32-53). A harmadik negyedben megtorpantunk, ellenfelünk 15 pontot ledolgozott, így máris szoros lett a mérkőzés. Amely aztán nem fejeződött be, a körmendi vezetőedzőt ugyanis az utolsó negyedben kiállították, s mivel nem volt másodedzőjük, félbeszakították a meccset.

Vladan Glavinic: – Egész héten készültünk erre a mérkőzésre, próbáltuk a csapatvédekezésünket fejleszteni, felgyorsítani a játékunkat, hogy könnyű kosarakat tudjunk szerezni leindításból. Az első félidőben megvalósítottuk, amit elterveztünk, a másodikban azonban nem kontrolláltuk megfelelően az időt és a mérkőzés ritmusát, kapkodtunk, rossz döntésekből vállaltunk dobásokat. A csapatvédekezésünk szétesett, és miután hoztunk néhány rossz döntést a zónavédekezésük ellen, visszaengedtük ellenfelünket a mérkőzésbe. Persze jó dolgokat is kiemelhetünk: minden alkalommal, ha valakit megvertek egy-egyben, megvolt a segítő ember, a probléma a következő rotációval volt. További sok sikert kívánok a Körmend csapatának a szezonra!

 

AKMÉ Körmendi Törpördögök–NKA Pécs A 62-71 (14-19, 18-34, 25-10, 5-8) – félbeszakadt

NKA Pécs A: Zalay 7/3, Prodanovic 22/6, Merkl 11, Habling 1, Kelemen 7. Csere: Füzesi, Bor 5, Maretics, Krkljes 12, Tomic 4, Korszunszkij 2. Vezetőedző: Vladan Glavinic.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx