Facebook Instagram Youtube
Menü

Az idősebb korosztály válogatottjába is meghívót kapott október hónap legjobbja, Puskás Lili

2022. november 11.
Az idősebb korosztály válogatottjába is meghívót kapott október hónap legjobbja, Puskás Lili Október legjobb játékosának Puskás Lilit választotta a leány szakág szakmai stábja, Akadémiánk tehetségére országos szinten is felfigyeltek, hiszen 14 éves kora ellenére meghívót kapott az U16-os válogatott edzőtáborába is.

Ugyan még csak pár hónapja került Akadémiánkra a Vasas csapatától Puskás Lili, nagyon hamar beilleszkedett a közösségbe és szorgalmával, mentalitásával sokat lendít nemcsak a saját, hanem csapata játékán is.

- Lili a nyáron került Akadémiánkra a Vasas csapatából. Nagyon szimpatikus, jó mentalitású fiatalt ismertünk meg személyében, aki mögött a családja példaértékű módon áll. Bízunk benne, hogy szorgalmával és kitartásával szép pályafutás előtt áll, ehhez igyekszünk mi is minden segítséget megadni – mondta a leány szakág vezetője, Koronics András.

Lili nagyon várta már a pécsi munkát, mint fogalmazott, nyitott az új kihívásokra is, elsődleges célja pedig a fejlődés.

- Elsősorban szeretnék fejlődni, amire itt minden lehetőségem adott, illetve szeretnék új kihívásokkal is szembenézni.  Már az első pillanatban megfogott Pécs városa és az Akadémia ajánlata, szerencsére hamar be tudtam illeszkedni az új közösségbe és rengeteg új ismeretséget is szereztem. Nagyon sokat dolgozunk azon, hogy a bajnokságban a lehető legjobb teljesítményt nyújtsuk a mérkőzéseken, hiszen célunk a döntőbe jutás – fogalmazott a fiatal tehetség.

Puskás Lili tisztában van a javítandó hiányosságaival és az erősségeivel is, rengeteget dolgozik azért, hogy nemcsak klubcsapatával, de a válogatottban is folyamatosan kimagasló teljesítményt nyújtson.

- Azt várom el magamtól, hogy mindkét korosztályban és a válogatottban is a legjobb formámat hozzam, és ezzel segíteni tudjam csapataimat a céljaink elérésében. Jó csapatjátékosnak tartom magam, úgy gondolom, hogy nagyon jól látok a pályán és meg tudom passzolni a helyzeteket. Amikor megtudtam, hogy az U16-os válogatotthoz kaptam meghívót, nagyon örültem. Izgatottan várom, hogy lehetőségem lesz arra, hogy az idősebb korosztályban is bizonyítsak – zárta a kosárlabdázó.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx