Facebook Instagram Youtube
Menü

Az országos döntőkben is remekeltek a Szekszárdról érkezett játékosok

2025. június 16.
Az országos döntőkben is remekeltek a Szekszárdról érkezett játékosok A napokban beszámoltunk arról, milyen nagyszerű munkát végeznek Mandulás Zoltán irányításával a GYKSE Szekszárd berkein belül, ezúttal pedig részletesen is bemutatjuk azoknak a játékosoknak a fejlődését, akik az évek során kialakult személyes kapcsolatok útján létrejött szekszárdi együttműködésnek, tehetségüknek és a támogató szülői háttérnek köszönhetően remek lehetőségek előtt állnak.

Az első Szekszárdról érkező játékos, Inalegwu Noel idén a kadett döntő legjobbja volt, a hozzáállásáról és a munkájáról elismerősen nyilatkozott edzője, Komlódi Dénes:

-        Noel hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt évek során. Amikor az Akadémiára került, már látszott, hogy kivételes érzéke van a pontszerzéshez. Nagy örömünkre szolgál, hogy nagyon sokat lépett előre döntéshozatalban és előkészítésben. Emellett korosztálya egyik legjobb periméter védőjévé vált. Mi sem bizonyítja jobban fejlődését, minthogy nemcsak csapatunkban, hanem az U16-os válogatottban is vezérszerep hárul rá – fogalmazott a kadett bajnokcsapat trénere.

Riba Rolandra is egy egymás elleni meccsen figyeltek fel szakembereink, akik nagyon hálásak a fiatal játékosok szüleinek az áldozatos munkájáért.

-        Rolandra a szezon elején figyeltünk fel csapatában, amikor „B" csapatunk ellenük játszott. Elsősorban fizikális dominanciája miatt láttunk benne nagy lehetőséget. Februártól kezdett velünk edzeni hetente 1-2 alkalommal, illetve többször csináltunk egész hétvégés, mini edzőtábort, ahol rengeteget tudott fejlődni. Rolandban nagyon sok lehetőség van, nála a határ a csillagos ég. Kiváló, segítő-támogató családi háttérrel rendelkezik, nem okozott gondot a szülőknek sosem, hogy megtegyék a Pécs-Szekszárd, Szekszárd-Pécs távolságot az edzés miatt, de rengetegszer fordult elő, hogy Roland egy hétvége alatt játszott saját csapatában és nálunk is, a logisztikában pedig ilyenkor is áldozatkészek voltak a szülei. Azt gondolom, így az országos döntő után, hogy ez egy hatalmas WIN-WIN-WIN szituáció volt: A GYKSE Szekszárd büszke lehet Rolandra, hogy ők fektették le nála az alapokat. Roland sok új ingerrel, kiváló ellenfelekkel és nagy ellenállással találkozott a szezon során, amitől fejlődésének üteme még rohamosabban nőtt, nekünk pedig rengeteget segített, az egyik leghasznosabb játékosunk volt az országos döntőn. A bajnoki címből jócskán kivette részét. Köszönöm a szekszárdi edzőknek és vezetőknek, hogy nem gördítettek akadályt a kapcsolat elé. Szeretnénk Rolanddal folytatni a munkát, hiszen ő egy nagy érték – nyilatkozta a bajnoki címvédést követően serdülőink vezetőedzője, Moosz Milán.

Az U12-es együttesnél Tóth Jutas nyújtott maradandót a GYKSE-nél képzett fiatalok közül, a vezetőedző, Nagy Kevin munkabírását és családja áldozatkészségét emelte ki:

-        Nagyon örülünk, amikor új tehetséges gyerekek érkeznek hozzánk. Jutas személyében egy jó alkatú, jó eszű és ami a legfontosabb, hogy fanatikus játékost kaptunk. Gyorsan tanul, odafigyel, koncentrál és fejlődni akar. Nagyon hasznos és fontos tagja volt az idei U12-es csapatunknak. Igazi kulcsjátékosként számíthattam rá a szezon végére az országos döntőn. Nem egyszerű ilyen esetben a kettős játékengedély minden feltételét teljesíteni. Éppen ezért külön köszönjük a Szekszárd csapatának, valamint Jutas szüleinek, hogy ekkora áldozatok és mindennapi utazások mellett segítették a munkákat, és Jutas minden edzésen ott tudott lenni. Külön örülünk, hogy jövő szezonra is minket választottak, így kollégistaként teljes értékűen tudja megtapasztalni az Akadémista életet – zárta a tréner.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2025 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx