Facebook Instagram Youtube
Menü

Az utolsó öt percre sajnos elfogyott az erő

2021. december 11.
Az utolsó öt percre sajnos elfogyott az erő Hatalmasat harcolt, és sokáig nagyon jól is játszott junior leány U17-es csapatunk a Nyíregyháza elleni hazai bajnokin.

Bár többen is hiányoztak csapatunkból, akik pályára léptek, nagyon odatették magukat az első három negyedben. Folyamatosan vezettünk, harminc perc után 47-43 volt az állás. A záró felvonásra azonban elfogyott a szufla, amit a vendégek kihasználtak, és végül megnyerték a meccset.

Ninkovics Marija: – Harmincöt percig szépen tartottuk a ritmusunkat, mi diktáltunk a meccsen. Kár, hogy az utolsó öt percben elfogyott az erő, de ebben közrejátszott az is, hogy sok volt a hiányzónk. Az előző junior meccs hibáit sikerült kijavítani, sokkal agresszívabb volt a védekezésünk egész- és félpályán is. A lepattanóharcot megnyertük, és már kevesebb eladott labdával dolgoztunk!

 

NKA Pécs U17–Nyíregyházi Kosársuli 55-64 (16-18, 14-10, 17-15, 8-21)

NKA Pécs U17: Árvai 13, Jónás 16/9, László A. 5, Küllős 9/3, Piukovits 6. Csere: Kropp A. 2, Bercsi 4, Bojtár Bettina, Kilián. Vezetőedző: Ninkovics Marija.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx