Facebook Instagram Youtube
Menü

Azon melegében visszavágtunk a Honvédnak, bronzérmesek lettek a junior fiúk!

2022. május 29.
Azon melegében visszavágtunk a Honvédnak, bronzérmesek lettek a junior fiúk! Magabiztos győzelemmel, és ennek köszönhetően bronzéremmel zárta Debrecenben az országos döntőt junior fiú csapatunk, amely a harmadik helyért zajló csatában a Honvédot múlta felül. Schmera Gergelyt beválasztották az All Star-ötösbe.

Miután az elődöntőben kikaptunk a Soprontól, az országos döntő utolsó mérkőzése számunkra a bronzcsata volt, amelyen a Honvéddal nézhettünk farkasszemet. Azzal a Honvéddal, amelytől a harmadik csoportmeccsükön fájó vereséget szenvedtünk…

Azon melegében visszavágtunk! Játékosainkon látszott, hogy nagyon akarják a sikert, győzni akarnak, hogy megszerezzék a bronzérmet. Jól kezdtünk, de ellenfelünk sokáig tapadt ránk, mint egy pióca, nem tudtunk meglépni. Aztán az első negyed hajrája már a miénk volt, s amikor a végén Meszlényi bevágott egy triplát, kialakult a legnagyobb addigi különbség: 25-18. A második negyedben aztán mindenki hozzátette a magáét, betalált Meszlényi, Schmera, Prodanovic, Tomic, Merkl, Bor, Kelemen és Korszunszkij is, igazi csapatként játszottunk, aminek meg is lett az eredménye, a nagyszünetre 15 ponttal elhúztunk (47-32).

A harmadik negyedben kicsit megtört a ritmusunk, ebben a tíz percben jobban játszott a Honvéd, közelebb is került hozzánk, de arra nem volt esélye, hogy szorossá tegye a meccset. Az utolsó felvonásnak 59-47-ről futottunk neki, s amikor a 35. percben Kelemen duplájával 24 pontra növeltük a különbséget (73-49), már tudtuk, hogy megvan a meccs. A hátralévő perceket nyugodt játékkal lehoztuk, hogy aztán megünnepelhessük a győzelmet, és azt, hogy csapatunk bronzéremmel zárta a szezont!

Csapatunkban ketten is dupla-dupláztak a mérkőzés során, Schmera Gergely 16 ponttal és 14 lepattanóval, Prodanovic Todor 16 ponttal és 11 lepattanóval zárt.

Vladan Glavinic: – A torna után azt kell, hogy mondjam, szerettünk volna előrébb végezni, de jelenleg ez volt a maximum számunkra. Úgy gondolom, nagyon jó minőségű kosárlabdát képviselő együttesekkel mérkőzhettünk meg. Sok sikert kívánok a továbbiakban a nyolcas döntő csapatainak, remélem, jövőre is találkozunk a végjátékban. Kemény szezont zártunk, minden játékosnak kellemes pihenést kívánok!

Losonczy Dániel: – Mentálisan egy kicsit elfáradtunk a végére, ennek ellenére nagyon büszke vagyok a csapatra, nagyon szeretem őket. Gratulálok a Pécs gárdájának!

 

NKA Pécs A–Budapesti Honvéd A 79-60 (25-18, 22-14, 12-15, 20-13)

NKA Pécs A: Meszlényi 4/3, Zalay B., Tomic 2, Prodanovic 16/6, Schmera 16. Csere: Merkl 15/3, Bor 6, Krkljes 2, Kelemen 9, Boljos M. 3, Korszunszkij 4, Habling 2. Vezetőedző: Vladan Glavinic. Budapesti Honvéd A: Boka-Magó 16/9, Karda 6, Gazdag 6, Kiss B. 2, Polster 4. Csere: Hajdu 12, Gyuricsek 6, Gyürk 1, Szendrei 4, Csóti 2, Józsa, Dér-Szabó 1. Vezetőedző: Losonczy Dániel.

 

Csapatunkból ketten is különdíjban részesültek a tornán. Az All Star-ötösbe beválasztották centerünket, Schmera Gergelyt, csapatunk legjobbja pedig Kelemen Benjámin lett.

A bajnoki címet a Sopron szerezte meg, miután a döntőben 76-63-ra legyőzte a Vasas Akadémiát.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx