Facebook Instagram Youtube
Menü

BRONZÉRMES AZ ADRIA LIGÁBAN A RÁTGÉBER AKADÉMIA!

2017. március 06.
BRONZÉRMES AZ ADRIA LIGÁBAN A RÁTGÉBER AKADÉMIA! A Rátgéber Akadémia kadett leány csapata 52-62-re legyőzte a bosnyák Livno együttesét az Adria Liga harmadik helyért folytatott mérkőzésén, ezzel pedig bronzérmes lett a rangos nemzetközi sorozatban. A négyes döntőt Zágrábban rendezték március 4-5-e között a horvát Tresnjevka 2009, a szlovén Triglav, a bosnyák Livno és a Rátgéber Akadémia részvételével.
A Rátgéber Akadémia kadett leány csapata az Adria Ligában mindössze egyetlen legyőzőre talált az egész sorozat alatt: a ligát végül megnyerő horvát Tresnjevka 2009 a nemzetközi versenysorozat alapszakaszában még 39 ponttal bizonyult jobbnak a pécsieknél, az Adria Liga elődöntőjében viszont már meg tudta szorongatni legnagyobb ellenfelét, a döntő házigazdáját a Rátgéber Akadémia. „Az első félidőben nagyon jól tartottuk magunkat, de a zónavédekezésre gyengén reagáltunk, és a szünet után már a lábak is fáradtabbak voltak. Remélem, lesz elég erő a csapatban, hogy holnap sikerüljön megszerezni a 3. helyet” – nyilatkozta Ninkovics Marija a 75-58-ra elvesztett elődöntő után. A harmadik helyért a bosnyák Livno volt a Rátgéber Akadémia ellenfele, a Pécs végig vezetve, nagyot küzdve nyerte meg az Adria Liga bronzérmet.

„Örülünk a harmadik helynek, két fáradt csapat mérkőzése volt ez. A csapat nagyon akarta a győzelmet es végül sikerült egy bronzéremmel megkoronáznunk ezt a szép sorozatot! Remélem, hogy a lányok tudják majd hasznosítani ezeket a nemzetközi tapasztalatokat a játékossá válás során!” A vezetőedző azt is kiemelte, hogy csapata mérkőzésről mérkőzésre fejlődött a játék minden elemében egy olyan rangos nemzetközi versenysorozat során, amely alatt tíz lejátszott mérkőzésből alig akadt könnyű találkozó. A pécsiek ennek ellenére nyolcszor győztesen hagyták el a parkettet, és megmutatták karakterüket is: végig küzdöttek, egymásért hajtottak és bizonyítani akartak nemzetközi porondon is az öt állomás alatt Zágrábtól Kranjon át Ljubljanáig. „Akadémiánk filozófiája szerint az egyéni képzések és nemzetközi megmérettetés nélkül nem lehet játékossá válni, így azzal a céllal indultunk az Adria Ligában, hogy azt az agresszivitást, hozzáállást és technikai tudást, mely a délszláv kosárlabdát jellemzi, éles mérkőzéseken is megtapasztalhassuk. Szerintünk a nyári válogatott program és pár barátságos mérkőzés nem elég arra, hogy a játékosok elegendő nemzetközi tapasztalatot szerezzenek, egész szezonban meg kell mérettetniük magukat egy nemzetközi bajnoki rendszerben. A bronzéremhez minden játékosunk hozzájárult, csapatként értük el ezt az eredményt. Jó volt látni a lányok örömtáncát a bronzmeccs után, szakmailag és emocionálisan is nagyon sokat jelentett a csapatnak az Adria Liga.”

Az Adria Liga döntőjének All Star csapatába választották a Rátgéber Akadémia játékosát, Kovács Kittit.

2017.03.04. Zágráb

Elődöntő

Tresnjevka 2009 – Rátgéber Akadémia 75-58 (14-15, 25-12, 14-9, 22-22)

Rátgéber Akadémia: Wentzel N. 15/3, Kovács 9, Hegedűs 9, Vojinovic 9, Radonjic 6, Curakovic I. 5, Wentzel H. 4, Varga 1, Nagy-, Pucz-.

2017.03.05.

Bronzmérkőzés

Livno – Rátgéber Akadémia 52-62 (14-21, 13-17, 12-8, 13-16)

Rátgéber Akadémia: Kovács 18, Wentzel N. 15, Radonjic 10, Vojinovic 10, Nagy 6, Hegedűs 2, Curakovic I. -, Wentzel H.-.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx