Facebook Instagram Youtube
Menü

Bejutottak a serdülő fiúk a döntőbe, holnap a Vasassal csatáznak majd az aranyéremért!

2022. május 21.
Bejutottak a serdülő fiúk a döntőbe, holnap a Vasassal csatáznak majd az aranyéremért! Nagyon jó elődöntőt vívott egymással Akadémiánk serdülő fiú csapata és a Budapesti Honvéd, végül mi nyertünk hét ponttal, így készülhetünk a döntőre. Holnap (15.00) a Vasassal játszunk az aranyéremért.

Már az első negyed alapján is izgalmasnak ígérkezett az elődöntő. Hol az egyik, hol a másik oldalon estek a kosarak, egyik csapat sem tudott elszakadni a másiktól. Nálunk elsősorban Pavlík Benjamin villogott, aki az első tíz percben 9 pontig jutott, a honvédos Németh Attila pedig kereken tízet dobott. A 20-18-as első felvonás után a második is pontosan ugyanezzel az eredménnyel zárult: a 13. percben már 28-19-re vezettünk, de a fővárosiak faragni tudtak a hátrányukból a nagyszünetre.

A harmadik negyed aztán döntőnek bizonyult. Ebben a periódusban nagyon jól védekeztünk, mindössze 12 pontot engedélyeztünk a Honvédnak, miközben mi 20-ig jutottunk – ennek köszönhetően el is húztunk 60-48-ra. Innen pedig már nem volt visszaút a Honvédnak. Bár az utolsó negyedet behúzta Winkler Áron együttese, az elődöntő győztese Akadémiánk csapata lett, amely holnap a bajnoki címért szállhat harcba.

A mérkőzés során dupla-duplázott játékosunk, Burony Bálint, aki 12 pontot és 12 lepattanót szerzett, valamint a honvédos Baráth Titusz is, aki 10 pontig és 13 lepattanóig jutott.

 

NKA Pécs A–Bp. Honvéd A 73-66 (20-18, 20-18, 20-12, 13-18)

NKA Pécs A: Pavlík 15/3, Király 11, Gasteiger, Herke, Burony 12. Csere: Rácz 20/9, Hirth 2, Baráth B. 2, Schneider 4, Horvát 7, Inalegwu. Vezetőedző: Bolyos Róbert. Bp. Honvéd A: Puskás 8, Baráth T. 10/3, Németh 20/12, Kiss-Luczai, Kurfis. Csere: Albert D. 3, Mészáros 11, Körmendi 3, Csermely 5, Székely, Nagy Zs. 2, Hevesi 4. Vezetőedző: Winkler Áron.

 

 

Bolyos Róbert: – Gratulálok a csapatnak a döntőbe jutáshoz! Nagyon büszke vagyok a srácokra. Ez volt a célunk, holnap mindent megteszünk a győzelemért, bízom a fiúkban! Gratulálok a Honvédnak is a jó játékhoz és sok sikert kívánok nekik!

Winkler Áron: – Jól játszottunk, de kikaptunk egy piszok jó csapattól. Gratulálok nekik! Köszönöm Arnoldnak a srácok fizikai felkészítését!

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx