Facebook Instagram Youtube
Menü

Csák Magdolna: „Számunkra ez a párharc lesz a bajnoki döntő!”

2022. április 05.
Csák Magdolna: „Számunkra ez a párharc lesz a bajnoki döntő!” Ahogy az előző szezonban (akkor újoncként), úgy most is ott van a playoffban felnőtt férfi csapatunk az NB I. B Piros csoportjában, de nagy különbség, hogy ezúttal jóval előkelőbb pozícióból indítunk, hiszen a harmadik helyen zártuk az alapszakaszt. A legjobb négy közé jutásért a MAFC-cal vívunk három győzelemig tartó párharcot, ami számunkra a bajnoki döntővel egyenértékű!

Az előző idényben a playoffba kerülés gyakorlatilag a maximum volt a Piros csoportban újonc csapatunktól, így aztán senki sem volt különösebben csalódott amiatt, hogy a későbbi bajnok, a Nyíregyháza a negyeddöntőben megállított bennünket. Most azonban teljesen más a helyzet! Úgy vágunk neki a MAFC elleni párharcnak, hogy játékosaink egy évvel idősebbek és tapasztaltabbak, ráadásul a mögöttünk hagyott időszakban kőkemény munkát végeztek Akadémiánkon, aminek kamatoznia kell ebben a szituációban is!

– Számunkra ez a párharc lesz a bajnoki döntő! – fogalmazott Akadémiánk sportigazgatója, a fiú szakág vezetője, Csák Magdolna. – Sportvezetőként és korábbi játékosként is tudom, milyen a rájátszás légköre, milyen a legjobb négy közé kerülni, és biztos vagyok benne, hogy kellőképpen felkészítjük a fiúkat arra, hogy sikerrel vegyék ezt az akadályt. A felnőtt férfi csapatunknak van egy múltja, az előző szezon, ami az építkezésről szólt, a jelene a fejlődés, amely során a célunk az, hogy a játékosaink napról napra jobbak legyenek, s ami azért számokban, eredményekben is megmutatkozott, és van egy jövőképe. Épp azért nagyon fontos az előttünk álló párharc, mert sok mindenben meghatározza a jövőnket: egyáltalán nem mindegy, hogy az első négyben végzünk, vagy az öt-nyolcadik helyek valamelyikén! Hiszek abban, amit az Akadémiánk képvisel, hiszek az elvégzett munkában, a professzionalizmusunkban, a maximalizmusunkban, abban a rendszerben, amit felépítettünk: mindennek meg kell mutatkoznia, ki kell domborodnia a negyeddöntőben!

Csapatkapitányunk, Kocsis Zalán is úgy érzi, azért küzdöttek eddig, azért dolgoztak, hogy ezt az akadályt is sikerrel tudják venni.

– Az alapszakasz harmadik helyének köszönhetően kedvező pozícióból indítjuk a negyeddöntőt, hiszen hazai pályán kezdünk. Ez nagyon sokat jelenthet számunkra, óriási lélektani előnyt ad a szurkolók támogatása, hatodik emberként szokták segíteni a csapatot! Az biztos, hogy nagyon kemény párharc lesz ez, mert bár az alapszakasz során mindkétszer legyőztük a MAFC-ot, mindenki tisztában van vele, hogy a playoff más kávéház. Nüánszok fognak dönteni, az nyeri a meccseket, aki azon a napon jobb formában van. Nagyon bízom magunkban, mert szerintem a rengeteg elvégzett munkának köszönhetően mind fizikálisan, mind mentálisan, taktikailag a csúcson vagyunk! – fogalmazott Kocsis Zalán.

Holnap, vagyis szerdán 17 órakor mindenki jöjjön szurkolni, mert nagyon fontos meccs vár ránk: győznünk kell hazai pályán a MAFC ellen!

A playoff párosításai: Bp. Honvéd (1.)–TF-BP (8.), Jászberény (2.)–Veszprém (7.), NKA Pécs (3.)–MAFC (6.), BKG (4.)–Vasas (5.).

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx