Facebook Instagram Youtube
Menü

„Csak az edzésekre, a gyerekekre kell koncentrálnunk”

2020. augusztus 19.
„Csak az edzésekre, a gyerekekre kell koncentrálnunk” Az U14-es leány csapat vezetőedzője lett Akadémiánkon Meszler Balázs, aki júliusban csatlakozott a stábunkhoz. Örömmel tapasztalta, hogy minden személyi és tárgyi feltétel adott a magas szintű szakmai munkához.

Meszler Balázs tüke pécsi, 1986-ban született a baranyai megyeszékhelyen. Sportos családból származik, édesapja, Meszler László NB I-es kosaras, édesanyja, Posgay Judit válogatott tornász volt, nővére, Meszler Viktória pedig profi balett-táncos – nem csoda, hogy ilyen környezetben ő is sportolt, a TÁSI és a PVSK utánpótlásában pallérozódott. Már fiatalon úgy érezte, hogy jobb, ha nem űzi, hanem oktatja a kosárlabdát. A középiskola után a Pécsi Tudományegyetemen végzett testnevelő tanárként, a szakedzőit 2013-ban szerezte meg a Testnevelési Egyetemen, míg tavaly a FIBA hároméves nemzetközi képzésén, az FECC-n vizsgázott. 2009 óta dolgozott a PVSK-ban lány vonalon, a kengurutól a juniorig minden korosztály mellett megfordult. Emellett 2012-től a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának Sporttudományi és Testnevelési Intézetében tanít, valamint két éve az U16-os leány válogatott másodedzőjeként is tevékenykedik.

– A FIBA-képzésnek köszönhetően és a magyar szövetség CSVP programján keresztül számos külföldi szakemberrel sikerült beszélgetnem, beleláttam más országok, más egyesületek programjaiba, lehetőségeibe, ezáltal volt egy elképzelésem, hogy ha felmerül a váltás gondolata, akkor milyen helyen szeretnék tovább dolgozni – fogalmazott Meszler Balázs. – Nagyon vonzó volt, hogy a Rátgéber Kosárlabda Akadémián kiváló szakmai körülmények, személyi és tárgyi feltételrendszer mellett végezheti az ember a munkáját. Július óta vagyok itt és látom, hogy milyen gördülékenyen tudnak menni a dolgok, amire szüksége van egy edzőnek, az mind adott. Mindenféle sportszakmai és sporttudományi irányból kapunk segítséget, így tényleg csak az edzésekre és a gyerekekre kell koncentrálnunk.

Akadémiánkon Meszler Balázs az U14-es leány csapat vezetőedzője lett, illetve egyéni képzési feladatokat lát el különböző korosztályok játékosainak. Csapata a serdülő bajnokságban szerepel majd, öt játékosa pedig a kadetteknél is lehetőséget kap.

– Remélhetőleg mindkét kadett csapatunk a kiemelt bajnokságban fog szerepelni, ami hatalmas fejlődési lehetőséget jelentene a játékosoknak. A többi 2007-es születésű lánynak nagy kihívás lesz a felzárkózás, az egyéni képességfejlesztés – bízom benne, hogy közösen mindenkinek megtaláljuk majd a céljait. Összesen nyolc fiatalabb, 2008-as lány is van a csapatban, velük a fő célunk az, hogy az idősebbek mellett a lehető legtöbbet fejlődjenek és a saját korosztályukban dominánsabb szerepet vállaljanak.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx