Facebook Instagram Youtube
Menü

Csapataink szerezték meg az első két helyet

2020. november 22.
Csapataink szerezték meg az első két helyet Az Akadémiánkon megrendezett kétnapos, négycsapatos serdülő fiú tornán mindkét együttesünk kitett magáért: A csapatunk az első, a B a második helyen végzett.

Színvonalas, remek felkészülési torna házigazdája volt a hétvégén Akadémiánk. Négy serdülő fiú csapat küzdött egymással, A és B együttesünk mellett a ZTE és a Soproni Sportiskola tehetségei léptek pályára. Az A csapatunk hibátlan mérleggel, három győzelemmel zárt, s ennek köszönhetően az első helyen végzett, a B gárdánk pedig a zalaegerszegiek és a soproniak felett aratott diadallal megkaparintotta a második helyet.

Boljos Róbert (az NKA Pécs A vezetőedzője): – Igazán hasznos volt számunkra a torna, hiszen az első három hivatalos fordulónk során nem találkoztunk hasonló ellenfelekkel. Összességében meg vagyunk elégedve, hatalmas gratuláció a játékosainknak!

Komlódi Dénes (az NKA Pécs B vezetőedzője): – Úgy gondolom, a torna jól szolgálta minden egyes pályára lépő játékos fejlődését. Nagyon jó volt látni a csapaton, hogy meccsről meccsre fejlődött, egyre nagyobb koncentrációval tudtunk játszani. Nagy öröm, hogy olyan tornát sikerült szerveznünk, amelyen ennyi tehetséges játékos lépett pályára!

 

A torna legértékesebb játékosa (MVP): Kiss Keve Botond

A csapatok legjobb játékosai

NKA Pécs A: Teszárik Márton

NKA Pécs B: Kovács Márton

ZTE: Tóth Levente

Sopron: a soproni edző szerint az egész csapat

 

A torna All Star csapata: László Péter (NKA Pécs A), Soós Barnabás (NKA Pécs A), Szita Márton (NKA Pécs B), Kovács Áron (Sopron), Mezőfi Márk (ZTE).

A torna végeredménye: 1. NKA Pécs A, 2. NKA Pécs B, 3. ZTE, 4. Sopron.

 

NKA Pécs A–Zalaegerszeg 77-56 (29-11, 12-16, 23-19, 13-10)

NKA Pécs A: Kiss K. 11, Tóth Á. 1, Soós 7, Somogyi 5/3, Teszárik 32/6. Csere: Hadnagy, Szűcs M., László P. 11/3, Putsay 10, Novreczky, Paulik, Nyilas, Csiga. Vezetőedző: Boljos Róbert.

 

Soproni Sportiskola–NKA Pécs A 64-83 (13-26, 9-26, 33-12, 9-19)

NKA Pécs A: Kiss K. 13/3, Tóth Á., Szűcs M. 5, Somogyi 7, Teszárik 23/9. Csere: Soós 8, Hadnagy 9/3, László P. 9, Putsay, Novreczky, Paulik 2, Nyilas 5/3, Csiga 2. Vezetőedző: Boljos Róbert.

 

NKA Pécs A–NKA Pécs B 89-67 (12-15, 33-13, 20-20, 24-19)

NKA Pécs A: Hadnagy 4, Szűcs M., Tóth Á., Somogyi 5, Teszárik 17/9. Csere: Kiss K. 10/3, László P. 9, Putsay 23, Soós 6, Novreczky 2, Paulik 5/3, Nyilas 2, Csiga 6/3. Vezetőedző: Boljos Róbert. NKA Pécs B: Hirth 6, Hárskuti, Kovács M. 12, Vecsernyés 6, Vágó 15/3. Csere: Szita 17, Baráth, Kis-Balázs 4, Simon L. 2, Fitus-Barics 1, Szűcs B. 2, Pott 2, Bogdán. Vezetőedző: Komlódi Dénes.

 

NKA Pécs B–Soproni Sportiskola 88-77 (14-15, 20-22, 22-19, 32-21)

NKA Pécs B: Hirth, Hárskuti 3, Kovács M. 23, Vecsernyés 2, Vágó 21/3. Csere: Kis-Balázs 4, Szűcs B., Pott 2, Simon L. 2, Baráth 4, Bogdán, Szita 27. Vezetőedző: Komlódi Dénes.

 

NKA Pécs B–Zalaegerszeg 72-63 (18-11, 21-16, 21-18, 12-18)

NKA Pécs B: Hirth, Hárskuti 6/6, Kovács M. 8, Vecsernyés, Vágó 29/3. Csere: Fitus-Barics 3/3, Kis-Balázs, Szűcs B., Pott, Simon L. 5, Baráth 2, Bogdán, Szita 29/6. Vezetőedző: Komlódi Dénes.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx