Facebook Instagram Youtube
Menü

Csütörtöktől vasárnapig a kadett fiú csapatunknak szoríthatunk az országos döntőben!

2022. május 11.
Csütörtöktől vasárnapig a kadett fiú csapatunknak szoríthatunk az országos döntőben! Akadémiánkon randevúzik május 12–15. között, vagyis csütörtöktől vasárnapig a kadett fiú mezőny krémje, a nyolc legjobb csapat nálunk vívja meg az országos döntőt. Természetesen ott van a legjobbak között a mi együttesünk is, bízunk benne, hogy a srácok kihozzák magukból a maximumot – ha így lesz, abból rossz nem sülhet ki!

A kadett lányok fináléja után egy héttel újabb országos döntő házigazdája lesz Akadémiánk, ezúttal a legjobb kadett fiú csapatok érkeznek hozzánk. A nyolcas mezőnyben természetesen ott van U16-os együttesünk is, amely az alapszakaszt a negyedik helyen zárta a főtábla B csoportjában 10 győzelemmel és 4 vereséggel. A rájátszásban, a Piros csoportban már domináltunk, ebben a szakaszban mind a nyolc mérkőzésünket megnyertük, s végül a második pozícióból érkeztünk meg a döntőhöz – ami természetesen szép reményekre jogosít fel bennünket.

Csapatunk a nyolcas döntő során a B csoportba került. Az ellenfeleink a DEAC KA A, a Kecskeméti KA A és a Soproni SI KA SKC A lesznek. Az első napon, vagyis csütörtökön két mérkőzést vívunk, pénteken pedig egy összecsapással zárul számunkra a csoportkör.

– Készen állunk a döntőre, úgy érzem, jó munka van a hátunk mögött – fogalmazott csapatunk vezetőedzője, Bojan Salatic. – A szezon eddigi részével elégedett vagyok, a játékosaink folyamatosan fejlődtek, és minden edzésen extra motivációval és energiával dolgoztak. Úgy gondolom, hogy emiatt lehetek a leginkább elégedett. Fiatal játékosokról van szó, akiknek időt kell adni, hogy megmutathassák, mire képesek. Abban biztos vagyok, hogy a csapatunkban vannak olyanok, akik az Akadémia és a magyar kosárlabda jövőjét jelenthetik. Nagyon bízom benne, hogy az előttünk álló országos döntőben mindenki a maximumot fogja nyújtani, kifogástalan hozzáállással és pozitív energiával dolgozik, mert ha így lesz, akkor bármire képesek lehetünk!

 

A csoportok

A csoport: Bp. Honvéd SE A, Atom City-Atomerőmű SE A, Vasas Akadémia A, Zalakerámia ZTE KK A.

B csoport: DEAC KA A, Soproni SI KA SKC A, NKA Pécs A, Kecskeméti KA A.

 

A program

Május 12., csütörtök: Kecskeméti KA A–Soproni SI KA SKC A (9.00), NKA Pécs A–DEAC KA A (11.00), Atom City-Atomerőmű SE A–Zalakerámia ZTE KK A (13.00), Vasas Akadémia A–Bp. Honvéd SE A (15.00), Kecskeméti KA A–DEAC KA A (17.30), Soproni SI KA SKC A–NKA Pécs A (19.30).

Május 13., péntek: Bp. Honvéd SE A–Atom City-Atomerőmű SE A (9.00), Vasas Akadémia A–Zalakerámia ZTE KK A (11.00), DEAC KA A–Soproni SI KA SKC A (13.00), NKA Pécs A–Kecskeméti KA A (15.00), Zalakerámia ZTE KK A–Bp. Honvéd SE A (17.00), Atom City-Atomerőmű SE A–Vasas Akadémia A (19.00).

Május 14., szombat: keresztjáték

Május 15., vasárnap: helyosztók

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx