Facebook Instagram Youtube
Menü

Csütörtöktől Kadett Leány Döntő Pécsett

2015. május 11.
Csütörtöktől Kadett Leány Döntő Pécsett A Nemzeti Kadett Leány Döntőnek május 14-17-e között a Rátgéber Akadémia ad otthont, helyszíne a Lauber Dezső Városi Sportcsarnok lesz.
A Rátgéber Akadémia eddig nagyszerűen szerepelt a korosztályos bajnokságokban, a PEAC-PÉCS-csel közös junior lány csapat ezüstérmet, a junior fiúk pedig hazai pályán bronzérmet szereztek. A kadett leány csapat pedig szintén Pécsett, hazai közönség előtt bizonyíthat a döntőben. "Játékosaim és az edzői stáb számára nagy öröm, Akadémiánk számára pedig nagy megtiszteltetés, hogy a Nemzeti Junior Fiú Döntő után leány kadett döntőt is rendezhetünk” – mondta el Imreh Ajtony, a Rátgéber Akadémia kadett csapatának edzője, a felnőtt női válogatott segédedzője. „Úgy gondolom, hogy nagyon kiegyensúlyozott mezőny alakult ki, és vannak csapatok, akik még megérdemelték volna, hogy itt legyenek. Ezért gondolom azt, hogy nagy siker számunkra a nyolcas döntőbe jutás.” Imreh Ajtony szerint a csapat eddigi szezonja felemásra sikerült, de bízik benne, hogy a döntőben bizonyítani fognak a lányok. „Tudtunk nagyon jól és nagyon gyengén játszani. Most nagyon bízom a lányokban, hogy teljesítményünket stabilizálni tudjuk, és mindenki a képességei maximumát adva, fegyelmezett, jó játékkal, lelkesen lép majd pályára."

A kadett csapat tagja Kiss Virág is, akinek idén öt fronton kellett helyt állnia: szerepelt a PEAC-PÉCS felnőtt csapatával a Magyar Bajnokságban és a Kupában, az Európa Kupában, valamint a junior és a kadett bajnokságban. A juniorok ezüstérmében Kiss Virág oroszlánrészt vállalt, a felnőtt szezon vége óta pedig a kadettekkel végez edzésmunkát. „Rengeteg edzéssel készülünk a kadett döntőre. Két és fél hete csatlakoztam a lányokhoz, ezért az elején nehéz volt újra összeszokni, de úgy érzem, hogy nagyon jó úton haladunk, és felkészülten fogunk nekivágni a döntőnek” – meséli Virág. „A csapatban mindenki nagyon várja már, hogy játszhasson és bizonyíthasson, mert a szezon során sok olyan meccs volt, amin nem tudtuk kihozni magunkból a maximumot és nem sikerült úgy teljesítenünk, ahogy szerettük volna.” A döntőnek Kiss Virág is optimistán vág neki: „Bízom benne, hogy a döntőn újra visszakerülök abba a lendületbe, amiben szezon elején voltam, mert a felnőtt bajnokság végén nem tudtam úgy teljesíteni, ahogy szerettem volna.”

Juhász Dorka szintén részt vállalt a junior ezüstből, most saját korosztályában is bizonyíthat az U16-os válogatott játékos. „Izgatottan várjuk a döntőt a csapattal, sokat készültünk rá! Külön motiváció és élmény lesz számunkra, hogy hazai pályán játszhatunk! Célunk, hogy minél jobb helyezést érjünk el, de a legfőbb cél a négybe jutás, ahol már bármi megtörténhet!”

A Nemzeti Kadett Leány Döntő csoportmérkőzéseit csütörtökön és pénteken játsszák, a helyosztókra pedig szombaton és vasárnap kerül sor.



Rendező: Kosárlabda Akadémia Pécs
Helyszín: Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Időpont: 2015. május 14-17.
A Döntő csoportjai:

„A” csoport
Csata DSE
Százhalombattai KSE
Szeged KE
Atomerőmű KSC Szekszárd

„B” csoport
Vasas Akadémia
Soproni Darazsak Akadémia
Kosárlabda Akadémia Pécs
Kecskeméti KA


A Döntő műsora:

2015. május 14. csütörtök
9:00 Soproni Darazsak Akadémia – Kosárlabda Akadémia Pécs
11:00 Vasas Akadémia – Kecskeméti KA
13:00 Csata DSE – Atomerőmű KSC Szekszárd
15:00 Százhalombattai KSE – Szeged KE
16:40 Ünnepélyes megnyitó
17:00 Soproni Darazsak Akadémia – Kecskeméti KA
19:00 Kosárlabda Akadémia Pécs – Vasas Akadémia

2015. május 15. péntek
9:00 Szeged KE – Csata DSE
11:00 Százhalombattai KSE – Atomerőmű KSC Szekszárd
13:00 Kecskeméti KA – Kosárlabda Akadémia Pécs
15:00 Vasas Akadémia – Soproni Darazsak Akadémia
17:00 Atomerőmű KSC Szekszárd – Szeged KE
19:00 Csata DSE – Százhalombattai KSE

2015. május 16. szombat
10:00 B III. – A IV. (E)

12:00 A III. – B IV. (F)

14:00 B I. – A II. (G)

16:00 A I. – B II. (H)



2015. május 17. vasárnap

9:00 E vesztes – F vesztes (7. helyért)

11:00 E győztes – F győztes (5. helyért)

13:00 G vesztes – H vesztes (3. helyért)

15:00 G győztes – H győztes (1. helyért)

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx