Facebook Instagram Youtube
Menü

Demeter Nórával bajnok a Sepsiszentgyörgy!

2019. május 23.
Demeter Nórával bajnok a Sepsiszentgyörgy! Az ötödik mérkőzésen dőlt el az aranyérem sorsa a női kosárlabda Nemzeti Liga döntőjében, a sorozatban negyedik sepsiszentgyörgyi bajnoki címet Akadémiánk neveltje, Demeter Nóra kulcsmomentumokban nyújtott nagyszerű játékának is köszönheti a csapat.
Ötödik mérkőzésen dőlt el a román bajnoki cím sorsa, Akadémiánk neveltjének, Demeter Nórának pedig különleges szerepe volt az aranyérem elhódításában. Az idegtépő hajrában Demeter Nóra kosaraival faragta hátrányát a Sepsi, csapata a lefújás előtt 18 másodperccel vette át a vezetést, és nyerte meg a bajnoki címet. „Először is nagy szerepem volt, mivel fiatalként én kezdtem a mérkőzést (persze ez a szabálynak is köszönhető), viszont az én posztomon más kezdett, mivel nekem tapasztalt játékost kellett védenem, nem a másik fiatal lányt, aki külső poszton játszik” – meséli a kupagyőzelem után bajnoki címmel is büszkélkedhető játékosunk. „Viszont nem gondoltam volna, hogy az 5. döntő mérkőzésen 29 percet fogok játszani. Nagyon örülök, hogy ennyi bizalmat kaptam az edzőtől, hihetetlen érzés volt, hogy pont amikor kellett, jöttek a dobások és szereztem 6 pontot, így sikerült visszahoznunk a mérkőzést. Az biztos, hogy nagyon sokat segített, hogy tele volt a csarnokunk és mindenki a végsőkig mellettünk állt. Most érzem igazán, hogy a sok munka meghozta gyümölcsét.”


Gratulálunk Nórinak a bajnoki címhez!

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx